„Nagy utat tettek meg, de végre befutottak: hétfőn délelőtt megérkeztek a mamutok és jégkorszaki társaik Kínából a szegedi Móra Ferenc Múzeumba” – írja közleményében az intézmény. A kollekció még március végén indult útnak, de elhúzódott a tengeri utazásuk, így nemrég kötöttek ki Szlovénia partjainál, ahonnan kamion szállította őket Szegedre.
A múzeum munkatársai rakodó szakemberek segítségével a ládákat és állatrekonstrukciókat elhelyezték az épületben, és szinte azonnal neki is láttak a kiállítás utolsó szakaszának építéséhez.
A jégkorszak-tárlat harmadik egységében mamutot, barlangi medvét és barlangi oroszlánt, valamint óriáslajhár és kardfogú tigris csontváz-rekonstrukciókat is láthatnak majd az érdeklődők. A nagyobbik mamut az épület előtt köszönti majd a látogatókat, míg a mamutbébit az egyik kiállítótérben fogják elhelyezni.
„A kiállítás utolsó szakaszának építése tehát gőzerővel zajlik, a megnyitás időpontjáról hamarosan tájékoztatja majd a Móra Ferenc Múzeum a közönséget” – írják.

Fotó: Móra-múzeum