Mindenki más csak tanulni van itt Szegeden, és amint végeztek, elmennek

„Úgy érzem, mindenki más csak tanulni van itt. És amint végeztek, elmennek, mert rossz a fizetés és kirekesztve érzik magukat” – mondta a Szegedernek a thai származású Theodore Waltgins, aki többek között Brazíliában, Ausztráliában és Finnországban is tanult már, de csak Szegeden maradt huzamosabb ideig. 

Gyakran az egyetemváros erényei közé sorolják, hogy jó a külföldiek bevonzásában. Ám megtartásukban már kevésbé jeleskedik, nemcsak a magyar hallgatók, hanem a más országokból érkezők között is gyakori, hogy a diploma megszerzése után továbbállnak, esetleg hazaköltöznek. A közelmúltban a Szegedi Tudományegyetem három külföldi hallgatóját kérdeztük a jelenség okairól, amelyeket úgy tűnik, nem csak a városban kell keresni: az ország centralizáltsága, nyelvi, kulturális és munkaerőpiaci adottságai is hozzájárulhatnak az ilyen döntésekhez.

„Eredetileg nem is terveztem Európába jönni, az USÁ-ba akartam menni, mert a testvérem ott tanul. Ez végül nem jött össze, úgyhogy elkezdtem más lehetőségeket keresni” – mesélte a Szegedernek az Ammánból, Jordánia négymilliós fővárosából érkezett Yamama Al Mghawish. Azelőtt nem is hallott Szegedről, de ahogy utánanézett, megtetszett neki az „apró, cuki” város, és azt találta, hogy az egyetemnek is jó hírneve van.

„A covid idején jöttem ide, úgyhogy nehéz volt ismerkedni, találkozni emberekkel. És arra számítottam, hogy többen beszélnek majd angolul.” Az egyetemen mindenkinek legalább egy félévet kellett teljesítenie magyar nyelvből, de ő akkor is felvette volna a kurzust, ha nem kötelező, mert „nem árt tudni néhány szót, legalább az alapokat”. Ezen túl viszont nem látta értelmét folytatni: „Nem tudom, hol használnám a magyar nyelvet Magyarországon kívül, és nem voltam biztos benne, hogy maradnék.” 

Ördögi kör a munkakeresésben

Azóta biztossá is vált, hogy továbbáll a diploma után, aminek a legfőbb oka, hogy bár helyiként se könnyű, az általános tapasztalat az, hogy

nemzetközi diákként szinte lehetetlen munkát kapni. 

„Nem mondanám, hogy sokat néztem volna körül Szegeden munkát keresve, mert mindenki azt mondja: ha nemzetközi diákként akarsz dolgozni, menj Budapestre. A legtöbb lehetőség Szegeden magyarul beszélő embereknek szól” – mondta Yamama. Összesen két pozícióra jelentkezett a városban az egyetem alatt, de vissza se jeleztek neki. Szerinte úgyis „nagyon korlátozottak lennének a hálózatépítési lehetőségek, mert ez egy kisebb város. Karrierépítéshez jó egy nagyobb helyre menni.”

Később úgy nézett ki, hogy tudna dolgozni a fővárosban, de végül ez is meghiúsult, mivel nem ösztöndíjjal érkezett az egyetemre, így az intézmény nem biztosított számára TAJ-kártyát. 

„Budapesten ajánlottak egy munkát, de nem tudtam aláírni a szerződést, mert nem kaptam meg a TAJ-kártyát. És nem adják oda a kártyát, amíg nincs szerződésem.” 

A másik ok, amiért Szeged nem bírta maradásra, az, hogy míg az egyetemi környezet elég nemzetközi, a munka világában már szinte csak magyarokat találni. „Mivel a középiskolám egy nemzetközi iskola volt, nagyon megszoktam az internacionális környezetet”, mondta Yamama, akinek hiányzott volna ez a közeg, ha Szegeden telepedik le. Ezért döntött úgy, hogy inkább Németországba megy tovább, ahol azóta már elkezdte a mesterszakot.

Ha találnak is munkát, nem fizet jól

„Egyetlen napon vannak óráim, a hét hat napján szabad vagyok. Szóval megpróbáltam jelentkezni egy csomó munkára” – ezt már a kazah származású Rakhat Teleubay mesélte, aki szintén szembesült azzal, hogy a legtöbb cégnél elvárás a magyar nyelvtudás. Végül talált egy munkát, amihez nem kellett beszélni a nyelvet, de csak a lakbérre volt elég a fizetése. „Home office-ban voltam call centeres. Heti 25 órát dolgoztam, de két óra alatt el tudtam volna költeni a havi béremet itt, szóval nem érte meg. 

Szerintem ha valaki maradni akar, biztosnak kell abban lennie, hogy megvannak a túlélés feltételei. Hogy akár alapíthat családot is, mert tud gondoskodni a gyerekeiről a jövőben.”

Sokan nagyvárosokból érkeztek Szegedre, amit inkább látnak egy nyugodtabb, nyugdíjasoknak és diákoknak való helynek, mint egy olyan városnak, ahol a jövőjüket képzelik el. Rakhat számára is nagy váltás volt az alföldi város Kazahsztán fővárosa után. „Asztana kisebb, mint Budapest, de nagyobb, mint Szeged. Modern város magas épületekkel, olyan, mint New York. Itt nem érzem ezt az energiát.”

Asztana fényűző jellege persze magas árakkal is jár, és a fizetések még alacsonyabbak: Rakhat azt tapasztalta, hogy egyesek 40 óra munkáért kevesebbet kapnak, mint ő az előző munkahelyén, mégis úgy érzi, hogy ott jobban boldogulna. „Miért? Mert ismerem a rendszert, a nyelvet, a helyeket. És a kapcsolatok is sok mindent megoldanak. Apámnak, a bátyámnak, a nagybátyáimnak jó pozíciói vannak. Minden készen áll, csak használnom kell az agyamat, tudnom kell, hogy mit akarok, dolgoznom kell érte, és akkor el fogom érni.” 

Mivel a családjának van egy építőipari cége, nem volt kérdés, hogy a diploma megszerzése után hazamegy és ő is a családi vállalkozásban dolgozik majd. „Számunkra nem Kazahsztán az a hely, ahol tanulhatunk és fejlődhetünk. Egy másik országból kell hazahoznunk a tudást, amit aztán otthon hasznosíthatunk. Úgy látom, Magyarországon is létezik ez a felfogás.”

Az ellenpélda

„Úgy érzem, valamennyire beilleszkedtem a helyi kultúrába” – mondta a thai Theodore Waltgins, aki hat éve jött Szegedre. „Mindenki más csak tanulni van itt, és amint végeztek, elmennek.” Ő viszont maradt. Tanulmányai során ajánlottak neki egy ápolói munkát a sebészeti klinikán, amit el is fogadott, „mert ez egy jó lehetőség tapasztalatszerzésre, ezt nem igazán lehet sehol megvenni”.

Bár a magyar egészségügyről sok a negatív tapasztalat, Theodore-nak alapvetően pozitív élményei vannak az egyetemi kórházzal kapcsolatban. „Az orvosok maguk is tanárok, megvan az alaptudásuk, ami soha nem fog elmúlni. Alkalmazzák, amit tanítanak, és ez jó a betegeknek.” A sebészeti osztály kifejezetten inspiráló szerinte. „Jó érzés látni, amikor egy beteg meggyógyul és hazamehet. És a sebészeten szinte mindig meggyógyulnak. Nem tudnék például az onkológián dolgozni.”

Az ismerkedés nehezére esett, több okból is. „Elég nehéz, ha az ember nem talál barátokat az egyetemen, aztán bemegy a munkahelyére, ahol többnyire idősebbek vannak. Azoknak, akikkel szívesen lógnék együtt, már vannak barátaik. És az ápolók nem beszélnek angolul, általában csak az orvosok” – mesélte. 

Azt vette észre, hogy Magyarországon az emberek általában csak a saját társaságukkal beszélgetnek, nem nyitnak a külföldiek felé, ezért ők gyakran „kirekesztve érzik magukat, ha nincsenek magyar barátaik, vagy nem magyar a párjuk”. Melegként Theodore-nak még nehezebb párt találni, itt nincs melegbár, és az LMBTQ-rendezvények nagy része is magyarul van, mondja.

Bár a helyi LMBTQ-közösség tagjai szerint Budapest általában véve nem elfogadóbb, mint Szeged, ott több a lehetőség, és többen beszélnek angolul. Ráadásul mesterre is egyedül ide tudott jelentkezni Theodore. Szegeden az ápoló mesterképzést csak magyar nyelven lehet elvégezni, és bár a munkája során a páciensekkel és kollégákkal szokott magyarul is beszélni, ennyire még nem biztos a nyelvtudása. Ezért végül ő is úgy döntött, hogy elköltözik Szegedről, de egyelőre mindenképpen Magyarországon marad.

„Még meglátom, hogyan alakul. Úgy érzem, máshol több pénzt kapnék, ugyanakkor a helyek megfizethetőbbek mint más országokban.”

Mit tehet a város a hallgatók megtartásáért? 

A fiatalok megtartása talán inkább a kormány kompetenciája. Theodore szerint ha felemelnék például az orvosi fizetéseket, többen maradnának – bár ez attól is függ, hogy olyan országból érkeztek-e, ahova megéri visszamenni. Másrészt nemrégiben szigorították a bevándorlási törvényt, amelynek értelmében többet kell tanulni az állandó tartózkodási engedély megszerzéséhez. Ez szintén nehezíti a külföldi hallgatók letelepedését amellett, hogy sokan csak akkor maradnak, ha magyar párt találnak. 

A vidéki városok eleve hátrányban vannak. Budapesten több nagy nemzetközi cég is alkalmazza a friss diplomásokat, akik így végül maradnak a fővárosban: Theodore szerint Szegednek is ez kellene. De a BYD-gyár bizonyára változást hoz majd ezügyben.