100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Akár már az éjjel havazásra, havasesőre válthat az eső Szegeden és környékén, az Időkép legfrissebb havazási előrejelzése alapján a Szeged–Békéscsaba tengelyen szerda délig akár két centi hótakaró is kialakulhat. Kevés havazást várnak, ami a külvárosokban és a városokon túl több eséllyel marad is meg.

Az Időkép előrejelzése szerint szerdán kezdetben az északkeleti és az északnyugati tájak kivételével többfelé kell számítani esőre, havas esőre, kisebb havazásra, néhol átmenetileg ónos eső sem kizárt. Csak kevés helyen süthet ki rövid időszakokra a nap. Hajnalra néhol pára, köd képződhet. Kora reggel 2, napközben 3 fok körül alakulhat a hőmérséklet Szegeden.

Forrás: idokep.hu

Ezután észak felől megkezdődik a felhőzet felszakadozása, és csütörtökön, valamint pénteken már sok helyen készülhetünk hosszabb napos időszakokra. Az észak felől közeledő hideg, és a szakadozott felhőzetnek köszönhetően visszatérnek a fagyos éjszakák. Csütörtökön és pénteken szinte országszerte fagyni fog. Előbbi napon 3–4 fok között, míg a hét utolsó napján már -1 és +4 fok között alakulhat a minimum és a maximum Szegeden.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…