Mentők és rendőrök lepték el a Zrínyi Ilona Általános Iskolát Szegeden, egy fiú felakaszthatta magát

Szírénázva, nagy sebességgel érkezett a Mérey utcai Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolához egy rendőrautó, egy másik, valamint egy mentőautó is a helyszínen tartózkodik” – írta még délelőtt a Webrádió. Az értesülést Redditen is megerősítették szemtanúk, mint írják, délelőtt fél 11 körül érkezett meg az első rendőrautó, majd a mentősök rohantak be a Zrínyibe és végül a második rendőrautó is megjött.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság elsődleges tájékoztatása szerint az oktatási intézményben megsérült valaki, a rendőrök pedig a helyszínt biztosították. Egy sérültet hordágyon, lélegeztetve, az emberek elől eltakarva hoztak ki az épületből, majd tettek be egy mentőautóba háromnegyed 12-kor, majd néhány perccel később szírénázva kórházba szállították.

Egy harmadik rendőrautó is megérkezett a helyszínre fél 12-kor, valamint a szegedi rendőrkapitány is a helyszínen volt a portál információi szerint. Az okokról érdeklődtünk az Országos Mentőszolgálatnál és a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságnál is, amennyiben válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Frissítés (14:50): Az Országos Mentőszolgálat Kommunikációs Osztályától megtudtuk, az esetet a rendőrség vizsgálja, így arról nem tudnak bővebb tájékoztatást adni egyelőre.

Frissítés: (17:51): A Délmagyarországnak egy az iskolába járó felsős diáklány mondta el, hogy az egyik felsős fiú felakasztotta magát. A fiú nemrég érkezett az iskolába. Gyakran beszóltak neki, de ő is húzgálta a lányok haját. Ma egy lánytól kért kölcsön egy nyakba akasztható menzakártyát, és azzal akasztotta fel magát a vécében. A gondnok észlelte, mi történt, és azonnal közbeavatkozott.Állítja, a lány, akitől kölcsönkérte a kártyát, nagyon rosszul érezte magát, de mondták neki, hogy ez nem az ő hibája.

Az ügyben a hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el, a rendőrök sem adtak tájékoztatást, és valószínűleg később sem fognak. A fiú állapotáról a diákoknak nem mondtak semmit, és arról sem, hogy a történtek bármilyen hatással lennének az iskola működésére, így szerdán a szokásos munkarend szerint folytatódott a tanítás.

Van segítség! Ha hasonló gondolatai vannak, hívja a 116–123-as lelki elsősegély telefonszámot. Ígérje meg, hogy most rögtön nem tesz semmit, és keresse fel ezt az oldalt! Ha másért aggódik, ezt az oldalt látogassa meg.