Történelmi épület tűnik el Szeged belvárosából: társasház váltja a Szent István téri házat

Újabb, az 1879-es nagyárvíz utáni évtizedekben épült házat bontanak Szegeden, ezúttal a turisztikai szempontból is jelentős Szent István téren. A ház helyére egy többszintes, vegyes társas- és irodaház épül a tervek szerint.

A Szent István téri, egyébként külsőleg jó állapotúnak tűnő házról még 2021 nyarán terjedt el az egyik helyi, várostörténeti tematikájú közösségi oldalon, hogy lebontják. Ezen pletykákra az épület tulajdonosa akkor még úgy reagált, hogy semmi konkrét tervük nincs, amelyben bontás is szerepel. Csakhogy a kommentek szerint épp abban az időszakban hagyták jóvá a városi tervtanácson – ahol a Szegeden található építkezések terveit véleményezik a szakemberek –, hogy mi épülhet mégis a helyére, vagyis bontásáról már 2021 nyaránál korábban is szó lehetett.

A sarki épületet egészen a mai napig aztán nem is tüntették el, az ott lévő, egyébként az épület tulajdonosához tartozó autóalkatrész-bolt a Google Maps szerint idén nyáron is nyitva volt még, sőt, a cím az Autó Centrál oldalán most is szerepel mint elérhetőség. Valószínűleg kivárt a befektető vele, úgy tűnik viszont, hogy ha más nem is, a BYD érkezése és a szegedi ingatlanpiac élénkülése megadta a kezdőlökést mára.

Az építésügyi portál (ÉTDR) egy ideje már megszüntetett, nyilvános dokumentumtárából 2022 decemberi tervek voltak elérhetőek. Eszerint az egyemeletes, valamennyire díszes, de nem különösebben meghatározó épület helyére egy ötszintes – földszint, három emelet és tetőtér – társasház épül majd, mely burkolata bézs és homokszínű lesz.

Ilyen társasház épül majd a Szent István tér és az Imre utca sarkán.

Forrás: ÉTDR

A külső borítás anyaga szálcement lesz, ami talán minőségibb hatású és tartósabb, mint a gyakran használt nemesvakolat. A műanyag nyílászárók is sötét, antracit színűek lesznek a tervek alapján, ám a homlokzat semmiképp nem lesz homogén, üvegkorlátos erkélyek sokasága fogja azt megtörni.

A ház formavilága szögletes, a sarki részen nem lesz 90 fokos törés a tetőszerkezetben, mint a most elbontott épületnél. A tető nem bádoggal lesz fedve, a tervek szerint antracit színű betoncserepet helyeznek rá. A telek eddig kihasználatlan része is be lesz építve, a garázsbejáró pedig az Imre utca felől épül meg.

Az új épület így felnő a Szent István téri épületek tömegéhez, és bár akkora azért nem lesz, mint az átellenes sarkot birtokló hétemeletes panelépület, a szomszédjait túlnőheti majd több mint 17 méteres várható magasságával. Méretei ellenére csak 5 lakást terveztek bele, de emellett lesz két iroda-, valamint egy üzlethelyiség is.

Zölddel a műemléki védettségű területek, kékkel a történeti beépítésű területek. A Szent István tér a kép közepén található

Forrás: terkep.szeged.eu / Szeged Térinformatika

A Szent István tér bár az itt található szecessziós és más stílusú, különleges régi épületek, valamint a tér közepén magasodó századfordulós vasbeton víztorony miatt turisztikailag kiemelt része a belvárosnak, az épületek védettsége szempontjából már nem az. Nem számít „műemléki védettségű területek” besorolásúnak sem, így elviekben hacsak nem különleges az épület maga, le lehet azt bontani.

Ilyen területből egyébként három található Szegeden: a belváros Kiskörúton belüli teljes területe, a felsővárosi Szent Miklós Plébánia környéke, illetve az alsóvárosi Mátyás tér és az azt környező néhány utca. Érdekes, hogy míg ezek távolabb is esnek a szigorúan vett belvárostól, nagyobb védelmet élevnek, mint a város egyik jelképének számító öreg szecessziós víztorony környezete.

Ahogy a Moszkvai körút–Nemes Takács utcai sarkán lebontott ház esetében, úgy itt is felmerül, hogy tényleg bontásra érdemes volt-e a telken lévő régi épület. Műemléki besorolása nem volt, tehát jogilag bontható, egyes városvédők viszont értékesnek tartják, tartották, főleg látszólagos jó állapota miatt. Kompromisszumos megoldást jelenthetett volna a faszádizmus, vagyis a régi homlokzat meghagyása, de ellentétben a Moszkvai körúti sarki házzal, itt tervek sem születtek ilyenről. A problémakörről kicsit bővebben is írtunk korábbi cikkünkben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Születtek tervek a ház hasznosítására, mégis inkább a lebontása mellett döntöttek

A Moszkvai körút és Nemes Takács utca sarkán álló sarki épületet elbontják, mert statikai állapota nem teszi lehetővé a felújítást és bővítést. Pedig az eredeti tervekben meghagyták volna, és ráépült volna néhány új emelet.