Egy fillér sem jutott az SZTE-nek a 64 milliárd forintos kórházi adósságrendezésből

Megjelent a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján, hogy melyik kórház mennyi forrást kap az adósságainak rendezésére abból a csaknem 64 milliárd forintból, amiről egy kormánydöntés is született, utóbbiról mi is beszámoltunk pont egy hete.

Az Economx szemlézte a listát, mely szerint összesen 127 intézmény részesül majd kifizetésben, a tíz legtöbb pénzt kapó intézmény 3,4 milliárd forint és 1,3 milliárd forint közötti összeget költhet adósságai rendezésére. Jelenleg 116 milliárd forint kifizetetlen számla halmozódik az egészségügyi intézményekben, az SZTE klinikája tavaly november végi adatok szerint például mintegy 9,5 milliárd forintot halmozott fel úgy, hogy az azt megelőző hónaphoz képest 1,585 milliárdos emelkedést produkáltak.

A legnagyobb adóssággal egyébként a debreceni és a szegedi klinikák rendelkeztek akkor. Most Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára hívta fel az Economx figyelmét arra, hogy a NEAK honlapján lévő táblázatban 56 milliárd felosztása szerepel a 64 milliárd forint helyett, illetve

a Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem nincs a konszolidált intézmények között.

Rásky szerint a lista alapján a kórházak jellemzően a február végi lejárt adósságuk 54–57 százalékát kapták meg, vannak viszont kivételezett intézmények, melyek megkapták a februári teljes lejárt tartozásaik összegét. A lista szerint továbbá

    • a legtöbbet – 3,4 milliárd forintot – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház kapta,
    • a Honvédkórház 2,3 milliárdot,
    • a Budapesti Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet majdnem 2 milliárdot,
    • a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház 1,7 milliárdot,
    • míg az Uzsoki utcai Kórház 874 milliót,
    • a Szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet 271 milliót,
    • és a legkevesebbet, összesen 6300 forintot a Budapest XV. kerületi Önkormányzat Dr. Vass László Egészségügyi Intézmény

    költhet a kifizetetlen számlái rendezésére. A kormány egyébként nyárig két részletben mintegy 104 milliárd forintnyi tartozást rendez, vagyis további 40 milliárdot júniusban utalhat az egészségügyi intézmények számláira, így lehetséges, hogy Szegedre is jut a pénzből. A Népszava úgy tudja, ezúttal is szigorú megkötésekkel fizethetnek az adósok, így az első részletből elsősorban az állami beszállítók – köztük az energiaszolgáltatók – számláit kell kiegyenlíteni. Azaz az orvosieszköz-szállítók, és a gyógyszercégek így megint hátrébb sorolódhatnak.

    A lap megemlítette, az egészségbiztosító korábbi közlése szerint a kórházaknak kivételes esetben, a betegellátás érdekében még van lehetőségük arra, hogy további adósságrendezést kérjenek. Mégpedig akkor, ha az egészségügyi szolgáltató a fenntartója, illetve a felsőoktatási intézmény részeként működő klinikai központ a felsőoktatásért felelős miniszter előzetes egyetértését beszerzi.