100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Zuigéber Ákos szabadrúgásgóljával 1–0-ra nyert a Budapest Honvéd otthonában a Merkantil Bank Liga 27. fordulójában a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, írja a csapat a honlapján.

Alekszandar Sztevanovics hat helyen változtatott a múlt heti kezdő tizenegyen. Bekerült a csapatba Könczey Márk, Márkvárt Dávid, Magyar Zsolt, Nagy Richárd, Zuigéber Ákos és Borvető Áron is. A vezetőedző sérülés miatt nem számíthatott Tóth Bence és Nyári Patrik játékára sem.

Csaknem háromezer drukker látogatott ki a Bozsik Arénába. A szegedi fanatikusok vonatos utazása népszerűnek bizonyult, száznál is többen szurkoltak a vendégszektorban.

A huszonegyedik percig kellett várni az első lehetőségre, de abból rögtön gól született. Magyar Zsolt nagy akaratának köszönhetően szabadrúgást harcolt ki a Szeged a Honvéd tizenhatosának előteréből. A labda mögé Zuigéber Ákos állt és tanítani való módon a léc alá csavarta azt.

„A túloldalon Kovács Nikolasz jobb oldali beadása keltett némi riadalmat, ám a középen érkező egykori játékosunk, Kundrák Norbert elvétette a labdát. A második félidő elején beszorított bennünket a Kispest, több sarokrúgást is elvégzett a hazai csapat, ám hősies védekezéssel mindannyiszor elhárítottuk a veszélyt” – írja a csapat honlapja.

A játékrész derekánál ismét kecsegtető helyről jöhetett szabadrúgás. Dúzs Gellért kapus földbegyökerezett lábakkal nézte, ahogy Haris Attila lövése a keresztlécen csattan. A hajrában több ígéretes kontratámadást is vezethetett a Szeged, ám nem tudták lezárni a mérkőzést. A ráadás perceiben komoly egyenlítési lehetőség adódott a Honvéd előtt, ám Szabó Alex közeli fejesét földön túli bravúrral hárította Molnár-Farkas Tamás, három ponthoz segítve ezzel a vendégeket.

„Alekszandar Sztevanovics tanítványai oda-vissza legyőzték a Budapest Honvéd csapatát és a negyedik helyről várhatják a jövő vasárnapi, Haladás elleni hazai bajnoki mérkőzést” – írják.

„Gratulálok a játékosaimnak, fontos győzelmet arattunk! Boldog és elégedett vagyok, különösen azért mert sokat javultunk a múlt heti nagyon rossz mérkőzéshez képest. Jó erőkből álló, tradicionális csapattal játszottunk, igyekeztünk a legjobbunkat nyújtani. Hosszú idő után szerencsére sikerült betalálnunk. Az átmenetekben kimondottan jól teljesítettünk. Tudtuk, hogy a Honvéd jól kontrázik, ezért kiemelt figyelmet fordítottunk a játék ezen aspektusára. Adódtak ugyan hibáink, de a hazaiak nem büntették meg ezeket. Ez a siker új motivációt adhat nekünk a bajnokság hátralévő részére. Hálás vagyok a drukkereinknek, akik ilyen sokan elkísértek és támogattak bennünket ma is” – mondta Alekszandar Sztevanovics a meccs után.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…