Lassan teljes pompájában látható a Tóth Péter-palota

A Szeged belvárosában található, régóta elhanyagolt Tóth Péter-palota felújítása látványosan halad előre, augusztus után most újabb területekről bontották le az állványzatot. Az épület, amely hamarosan a Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnázium otthona lesz, bár kapott némi kritikát egyszínű homlokzata miatt, melyet néhányan stílusosnak találnak, míg mások szerint eltér az épület eredeti karakterétől, bizonyára jobban fog kinézni, mint az eddigi, romos állapotú verzió.

A felújítás finanszírozására a kormány 2021-ben 3,3 milliárd forintot ítélt oda a Szeged-Csanádi Egyházmegyének, az épület tulajdonosának. A projekt megvalósítását Nemesi Pál cége, a Ferroép vállalta el, 2,1 milliárd forintért. A kormányzati támogatás feltétele az volt, hogy a fel nem használt összeget vissza kell téríteni az államkasszába. Idén a projekt 73 millió forintos többletköltségét kellett kezelni, ami a tetőrétegrend problémáiból adódott, de a felújítás ha jól tudjuk, így sem kerül késésbe a tervezett határidőhöz képest.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

A zeneiskolai funkciót hivatott hirdetni a Roosevelt téri palota elülső homlokzatán lévő „Symphonia Hungarorum”, vagyis a „magyarok szimfóniája” felirat, mely a zenésztársadalom számára ismerősen csengő kifejezés: ez volt az első írott emléke a magyar zenetörténetnek.

A Tóth Péter-palota 1883 óta áll a belváros kapujában, az Újszeged felől érkezőknek jó ideje hirdeti a belváros pompáját társával, a Híd utca túloldalán álló rózsaszín Milkó-palotával, a város egyik leghatalmasabb palotájával.

Előbbi építését Jiraszek Nándor és Krausz Lipót tervei alapján Tóth Péter megrendelésére hajtották végre, akitől a palota nevét is kapta. Az épület díszítéseiben Hermész-fej és oroszlánfejek találhatók. Tóth Péter lánya, Anna, Aigner Károly főispán felesége lett, lakása az emeleten helyezkedett el.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

A ház később az Aigner családra szállt. Bene J. E. úri divatüzlete már 1883 május közepén megnyílt a földszinten, ám júniusban Alacs György 22 éves cukrászdája váltotta a csődbe ment vállalkozást. 1884 márciusában Strausz C. női kalapüzlete, áprilisban pedig Auslander Lipót kalap- és szűcsáru boltja nyitott meg a cukrászda mellett.

A világháború utáni lakáshiány idején a nagy alapterületű polgári lakásokat több apróbbra osztották föl. A 2000-es években a palota három lakását lakták, a földszinti üzletek azonban jobbára hasznosítás nélkül kallódtak. Időszakosan Tourinform iroda és egy EU-s tájékoztatási pont működött bennük, ám később ezek is bezártak, vagy elköltöztek.