100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

A szegedi röplabdások nagy csatát hozó, ötszettes mérkőzésen győzték le a Komárom-Esztergom vármegyei Dág csapatát a férfi röplabda Extraligában, írja az MTI. A Dág már sorozatban a harmadik mérkőzésén szenvedett vereséget, a győzelem után a Vidux-Szegedi RSE a tabella hetedik helyén áll, kilenc ponttal.

Dominánsabb játékkal győzött azonban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Budafok ellen. A Merkantil Bank Liga 14. fordulójában 824 néző előtt játszhattak a kék-feketék a Szent Gellért Fórumban. A szegediek már a meccs elejétől fogva sorban alakították ki az egyre ígéretesebb helyzeteket. Az első félidőben négyen is közel jártak ahhoz, hogy betaláljanak a budafoki kapuba, Haris Attila például háromszor is komoly helyzetbe került az ellenfél térfelén.

A második játékrész is szegedi helyzettel indult: Palincsár baloldali beadását Papp bólintotta a kapu fölé. Az 54. percben Palincsár ugratta ki Borvető Áront, aki öt méterről nem tudta kihasználni a mérkőzés addigi legnagyobb ziccerét. A budafokiak legveszélyesebb lehetősége Kocsis Bence nevéhez fűződött, a tizenegy méterről leadott lövését Molnár-Farkas Tamás bravúros mozdulattal, lábbal hárította.

Ezek után Alekszandar Sztevanovics, a szegediek edzője jó embereket küldött fel csereként a pályára, ugyanis a frissen beállt Gajdos Zsolt, Doncsecz Levente és Prosser Dániel közül utóbbi kettőnek köszönhető az egyetlen gól a meccsen. A 86. percben Doncsecz és Prosser a tizenhatos csücskénél kényszerítőzött, majd utóbbi egy mesteri mozdulattal bevette a Budafok hálóját. Prosser Dániel első szegedi színekben szerzett gólja három pontot ért a hazai csapatnak.

A szegediek ezzel a bajnokságban most az ötödik helyen állnak nyolc ponttal lemaradva a régóta áhított feljutást érő helyezéstől. A következő fordulóban a Siófok otthonában lép pályára a Szeged-Csanád GA.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 17 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…