Lebontja a MÁV a százéves Máglya sori víztornyot

A rejtélyes történetű Máglya sori vasúti víztorony bontási engedélyeztetése már folyamatban van. A 35 méteres építményt még az 1920-as évek végén húzhatták fel a Tisza-part közelében, a rendszerváltás után is üzemelt még, azóta pedig urbexes zarándokhellyé vált – és pont ez hozta el a vesztét.

Egy napon gyanútlanul böngésztem az építésügyi dokumentációs rendszert (ÉTDR), amikor megakadt a szemem egy olyan bejegyzésen, mely szerint kiadták a bontási engedélyt a szegedi Máglya sori acélszerkezetű víztoronyra. Mivel az építmény a MÁV tulajdonában van, megkerestük a vasúttársaságot, hogy valóban lebontják-e a tornyot, illetve miért döntöttek így.

A vasúttársaság válaszában azt írta, a víztorony funkcióját közel 20 éve nem látja el, helyét a közvetlenül mellette lévő szivattyúház vette át. A torony műszaki állapota az évek során csak romlott, ezért jutottak arra, hogy lebontják, s egyúttal rendezik is a környező terepet. Mindezt még az idén tervezik megejteni,

a bontáshoz szükséges engedélyezési eljárás már el is indult.

Bár a víztornyot még a szivattyúház építésével lezárták, és később a területet is elkerítették – mert a szivattyúházzal együtt üzemi területnek minősül –, sokszor lehetett látni embereket, akik felmásztak rá, ezt a MÁV is kiemelte a bontás okai között. Bár rendkívül idős, nincs műemlék besorolás alatt. Egyfajta ipari emlék, mely a Szegedre vonattal érkezők számára az egyik első jellegzetesség az ablakból kinézve.

Helyi városvédők szerint nem hordoz különösebb értéket az „Incze-torony”, amiről nagyon nehezen lelhető fel bármilyen háttérinformáció. A némileg a Warner Bros filmstúdió jelképére hajazó szegedi létesítményről a legkorábbi feljegyzések még 1927-ből valóak, ekkor adott ugyanis át a város akkori közgyűlése területet egy új vasúti víztorony építésére.

„Szeged szab. kir város törvényhatósági bizottsága 1927. november 30-én és folytatva december 1-én és 2-án tartott rendes közgyűlésében a többi között a következő közérdekű véghatározatokat hozta: 603. sz. a Máv. Üzletigazgatóságnak uj vasúti víztorony céljaira szükséges területet öröktulajdonul átengedte” – olvasható a Délmagyarország egyik 1927 decemberi számában.

Az „Incze-torony” név egyébként onnan jött egyes források szerint, hogy állítólag a híres Otto Incze német mérnök tervezte, de ez városi legendának tűnik, mivel Incze 1904-ben, két évtizeddel a szegedi torony előtt meghalt. Azt viszont már Lánczi András, a hazai víztornyokat feltérképező viztorony.hu szerkesztője árulta el, hogy a szegedi acéltorony

teljesen egyedi, nincs több belőle itthon.

Ami pedig meglehetősen hasonlított rá, az nem acél, hanem betonlábakon állt a budapesti Ferencvárosi rendezőpályaudvaron.

Egy másik cikk szerint 1943-ban tűz is keletkezett a toronyban: „A Tisza-pályaudvar vasúti víztorony nyomóműveinek szurkos parafaszigetelésű borítása 30 méter magasságban kigyulladt. A kihívott tűzoltók egy motoros sugárral a tüzet rövid idő alatt eloltották. A kár 2–300 pengő, amely biztosítás útján megtérül.”

Mindezeket igazolják a szegedi Vasúttörténeti Alapítvány által előkerített tervrajzok is (oldalnézet, felülnézet), mely szerint az 500 köbméteres acélszerkezetű víztorony 35 méter magas, és 1925-ben tervezte a pestszentlőrinci Dr. Lipták és Tsa Építési és Vasipari R.T. Vasszerk-osztály. Mást egyelőre nem lehet tudni a létesítményről, így csak abban reménykedhetünk, hogy olvasóinknak vannak információi – akár személyes történetei – a víztoronnyal kapcsolatban.

Nagy Józseftől, az alapítvány titkárától annyit tudtunk még meg, hogy néhány évtizede valószínűleg megsüllyedt az egyik tartóoszlopa, ezért a vízkészletet le kellett engedni belőle. „Azóta a torony csak üres bádogdoboz.” Nagy szerint a vízszükségletet megoldandóan helyezték el a nagyteljesítményű búvárszivattyút a torony tövébe.

A régi Szegeddel foglalkozó Facebook-csoportokban arról lehet olvasni visszaemlékezések alapján, hogy az „Incze-toronyból” látták el a MÁV létesítményeit vízzel – a gőzmozdonyokhoz szükséges vizet a kőluk feletti vízházban tárolták –, de innen kapta Alsóváros is az ártézi vizet az utcai nyomógombos öntöttvas kutakhoz. Másik neve állítólag a „Homola pohara” volt: a torony építési idején ez volt ugyanis a szegedi állomásfőnök vezetékneve.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.