A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (International Olympiad in Informatics, vagy IOI) egy 1989 óta évente megrendezett nemzetközi tanulmányi verseny középiskolás diákjai számára. A nagy nemzetközi tudományos olimpiák egyike, és a világ egyik legrangosabb informatikai versenye. Az egyéni megmérettetésre országonként 4 fő kvalifikálhat előválogató versenyeken, kivéve a szervező országot, amely minden évben 8 versenyzőt delegálhat.
Hazánk korábban egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek. Az idei diákolimpia helyszíne a szegedi Pick Aréna – eredetileg egy a Science Parkba tervezett új épület lett volna –, ahol a 360 versenyző két versenynapon mérheti össze tudását olyan feladatokban, mint a problémaelemzés, algoritmusok és adatszerkezetek tervezése, valamint a programozás és tesztelés. Az IOI idei helyszíne is szimbolikus, hiszen
Szeged a felsőfokú informatika oktatás hazai bölcsője
a Szegedi Tudományegyetem közleménye szerint. Egyúttal Neumann János születésének 120. évfordulójának évében nyerte el ismét Magyarország annak a jogát, hogy megszervezze az eseményt. Érdekesség még, hogy nem is olyan régen, a koronavírus-járvány beindulása előtti évben, 2019-ben a harmincadik Nemzetközi Biológia Diákolimpiát is Szegeden rendezték, így némi tapasztalat már van a szervezésben.
A verseny nyitóceremóniája augusztus 29-én, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában (TIK) lesz. Az éremosztással és eredményhirdetéssel egybekötött záróesemény pedig szeptember 3-án, a szegedi Pick Arénában lesz megtartva. A diákolimpiát több kiemelt szakmai és közönség rendezvény kíséri majd.
A szegedi Knowledge Fair konferencia és expo kísérőrendezvényen vállalatok találkozhatnak a fiatal generációval és mutathatják be termékeiket és szolgáltatásaikat. Az IOI tudományos konferenciája pedig a rendezvényen részt vevő kísérők, csapatvezetők és partnerek szakmai fóruma, amely ebben az évben a felelős internethasználatot és a digitális gyermekvédelmet helyezi fókuszba.
Fotó: Rosta Tibor / MTI