Ma ülésezett a szegedi Városházán a közgyűlés jogi bizottsága, mely nyolc napirendi pontot tárgyalt meg, amelyek a pénteki közgyűlésen is szerepelnek majd, erről a Szeged.hu számolt be. Kiderült, azért kell ismét módosítani a város költségvetését, mert romlottak az állami költségvetés számai Kovács Tamás gazdasági alpolgármester szerint.
Ezért aztán a Volánbusz Zrt. a költségvetésbe már beállított kétmilliárd forinton felül további 285 millió forintot kap a buszközlekedés fenntartására, míg buszmegállók fejlesztésére 350 millió forintot biztosít saját forrásból az önkormányzat. Ezen felül jut még 202 millió forint a senior center komplex felújítására, 40 millió az emeltszintű idősek otthonának energetikai korszerűsítésére, 50 millió a közvilágítás fejlesztésére, 148 millió jut további napelemes fejlesztésekre, és ami a legérdekesebb,
350 új kerékpártámaszt is telepítenek szerte a városban mintegy 140 millió forintért.
Utóbbiak bőséggel kerülnek lakótelepekre is, miután korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy kerékpártárolókból meglehetősen kevés van, miközben az autók parkolási gondjait akár zöldterületekre épített parkolóhelyekkel is enyhíteni akarták. A Szeged.hu-nak Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester arról beszélt, hogy a kerékpártámaszok elhelyezését is már terveztetni kell, vízáteresztó burkolatot tesznek alájuk és figyelnek a zöldterületekre is, ami megmagyarázza a darabonkénti 400 ezer forintos árat.
Fotó: Bálint András / Szegeder
Az alpolgármester elárulta, hogy a támaszok egyébként uniós forrásból lennének fedezve, de most jutottak el oda, hogy megelőlegezik az összeget és majd remélhetőleg később el tudják számolni. Egyes kerékpártámaszokról az önkormányzati portál látványterveket is közölt, de ezen a térképen az összes helyszín jelölve van.
A bizottsági ülésen egyébként előkerült a Bem és Szél utcai óvoda épületeinek értékesítése is, a 120, illetve 145 millió forintra értékelt ingatlanokat pályázati úton, licitálással adná az önkormányzat. Utóbbit ötéves részletfizetéssel is meg lehet majd vásárolni úgy, hogy a vevő köznevelési feladatot kell ellásson. A fideszes Chovanecz Kata aggályosnak nevezte mindezt: a pályázati kiírás alapján úgy érzi, már megvan a nyertes.