Gigantikus porszívóval takarítják Szeged belvárosát a környezetgazdálkodás munkatársai

Botka László osztotta meg közösségi oldalán a képet a gépről, melyhez azt írta, az új, nagy teljesítményű takarítógéppel Szeged belvárosában a nehezen hozzáférhető helyeket is tisztán tudják tartani a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. munkatársai. A gép nemcsak porszívóként működik, hanem nagy nyomású vizes tisztítóberendezéssel is rendelkezik.

Makrai László cégvezető a Szeged.hu-nak elmondta, a Glutton gyártmányú ipari porszívó nagyobb gyár- vagy közterületek tisztán tartására alkalmas gép az akár a térkövek fugáiból felszívott szemetet, port, falevelet a saját tartályába üríti, ahonnan tovább tudják rakni konténerbe. Mosni is tudnak majd vele például padokat, amit eddig csak kézi erővel tudtak elvégezni, vagy kisteherautókat kellett a helyszínre juttatni.

Azt is megtudta a városi lap, hogy az akkumulátoros üzemű gép szinte halkabb, mint egy háztartási porszívó. Két hete érkezett tesztpéldányként kedvezményes áron, de így is egy felsőkategóriás személyautóéval vetekszik. Az is kiderül hamarosan, mennyit tud dolgozni az akkumulátor lemerüléséig, de a belvárosi részen már kiépítették a töltés lehetőségét.

Makrai egyébként azzal indokolta a gép beszerzését, hogy egyre kevesebb a munkaerő, így aztán ezt igyekeznek speciális gépekkel kiváltani. A belváros takarítását, a köztéri kertek gondozását, fűnyírást 20 emberrel végzik, ez a gép pedig 3–4 fő munkáját tudja helyettesíteni.