Peller Károly visszavonta színházigazgatói pályázatát a mai bizottsági meghallgatáson

Mint ismert, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjáért a jelenlegi igazgató, Barnák László mellett Tóth Péter zeneszerző és Peller Károly színművész is versenybe szállt, erről számos alkalommal beszámoltunk a Szegederen. A minisztériumi delegáltakból is álló szakmai bizottság végül Barnákot támogatta, a közgyűlés is várhatóan eszerint fog dönteni most pénteken.

A Színház Online most arról ír, hogy a szegedi önkormányzat Kulturális, Oktatási, Idegenforgalmi és Ifjúsági Bizottsága a szerdai napon ülésezett, hogy a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói munkakörére beérkezett pályázatokat véleményezzék, erre Pellert is meghívták még egy hete. Az Operettszínház művésze a meghívást elfogadta, a meghallgatáson részt is vett, az ott elmondott beszédét pedig közzétette, melyet szó szerint idézünk kérésének megfelelően:

Tisztelt Szeged Megyei Jogú Város Kulturális Bizottsága!

Szeged színházigazgatói pályázatot hirdetett, ám azt gondolom, hogy az ezzel kapcsolatos eljárásban a jelöltek végül statiszták lettek. 2023. március 6-án Szeged polgármestere Botka László hivatalos oldalán e szavakkal gratulált Barnák László pályázótársunknak.

»Gratulálunk Barnák Lászlónak, a Szegedi Nemzeti Színház és a Szabadtéri Játékok főigazgatójának. Az elmúlt öt évben a koronavírus és a gazdasági válság ellenére is nagyszerű teljesítményt nyújtott. Pályázatát egyhangúlag támogatta a Bíráló Bizottság, az új színháztörvény szerint csak őt választhatja meg a Közgyűlés. Örömmel és bizalommal tesszük ezt meg. Szeged büszke a szabad, minőséget teremtő kulturális életére. További sok sikert, Barnák László direktor úr!«

A szakmai bizottság döntésének – megkérdőjelezhető módon való – közzététele, a nyertes kihirdetése nem csak a közvélemény, de a döntéshozatali szereplők befolyásolását is jelentheti. A pályázati eljárásnak két jogi aktus a része még: a kulturális bizottsági és a közgyűlési döntés. Az előbbi történik most, majdnem két hónappal azután, hogy egy téves hivatkozás és egy etikátlan gratuláció már eldöntött egy helyzetet.

Itt vagyok, mert így diktálja az illem. Ismerem azonban szituációt, amikor egy ítélet már létezik és nem szükséges hozzá tárgyalás, ha mégis van, hát az csak színjáték, dramaturgia, panel. Például Bacsó Péter »A tanú« című filmjéből ismerem. Önök most arra kérnek, hogy statisztaként szerepeljek egy tárgyaláson úgy, hogy az ítélet már egy zsebben lapul. Ez a pályáztatási folyamat sok szempontból volt méltatlan és etikátlan, ennek további részletezését azonban nem érzem sem fontosnak, sem előremutatónak.

Támogatóim bizalmát ezúton is köszönöm!

A Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára benyújtott pályázatomat ezennel visszavonom.