100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Szegedi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a nőnek, aki idén januárban lelki segítségkérés ürügyével fordult egy paphoz, majd meglopta őt.
A közlemény szerint a gyanúsított nő január 16-án azzal kereste fel a nyugalmazott atyát, hogy rokona halála kapcsán beszélhessen vele, illetve adományt kérjen tőle. Beszélgetésük során a sértett rövid időre egyedül hagyta a nőt, hogy vizet, illetve ételt is hozzon neki. Eközben a gyanúsított az asztalról magához vette a sértett rubinköves aranygyűrűjét, majd azzal együtt távozott.
A lopással okozott 120 ezer forintos kár megtérült azáltal, hogy a hatóságok a gyűrűt fellelték és lefoglalták. A lopás vétsége miatt indult eljárásban a járási ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az elkövető egy hónapra történő letartóztatását, amit Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően el is rendelt.













