Az óvodák összevonásának témáját Chovanecz Kata fejtegette tovább, kiemelten a Bem utcai óvoda csoportjainak és a tornaszobák fontosságának kérdését feszegette. A fideszes képviselő Binszki József alpolgármesterhez intézte intelmeit: „nézzék át mégegyszer a jogszabályokat”.
Haág Zalán, KDNP-s képviselő kapott szót, aki szintén Binszki József korábbi kijelentéseire hivatkozott és megállapította, hogy „10 hónappal ezelőtt Binszki József még ellenezte az óvodák bezárását, azóta alpolgármester lett és már ő kezdeményezi a bezárásokat”. A politikus megkérte a közgyűlést, hogy ne támogassák a javaslatot.
A soron következő Német Ferenc ugyanezt kérte, azt is megállapította, hogy a legnagyobb gond a városvezetés döntésével, hogy nem volt kellőképpen előkészítve és a szülőket sem értesítették időben.
„Mihálik Edvin baráti köre felgyújtotta a szegedi Fidesz-irodát” – fakadt ki Német Ferenc, mire a momentumos képviselő állt fel és indulatosan olvasta Német fejére a kormány pedagógusokkal szembeni bánásmódját, felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyek a statisztikai adatok szerint hatástalanul igyekeznek megfordítani a népsségcsökkenést.
Haág Zalántól a polgármester elvette a szót, miután indulattal kérte számon Mihálik Edvint a szerinte kifogásolható stílusáért.
Fotó: Bálint András / Szegeder