Német Ferenc javasolta Mihálik Edvinnek, hogy „előbb nézzen utána a számoknak, mielőtt felszólal”. A fideszes képviselő bizonyítékképpen egy szerződést is magával hozott. Ekkor elhangzott a magyar politikában gyakran ismételgetett „önök elvették a 13. havi nyugdíjat” mondat, amit nevetés fogadott az ülésteremben. A közgyűlés során már nem először kerül összetűzésbe egymással a momentumos és a fideszes képviselő.
A Német Ferenc képviselő által vázolt gondolatmenetet Chovanecz Kata folytatta, aki szerint a város nem csökkentette a lakbéreket, hanem megemelte azokat. Véleménye szerint az önkormányzat méltatlanul bánik a rászorulókkal, mindezt súlyosbítva azzal, hogy a szociális lakásoktípusok közül kivették az összkomfortos lakásokat, majd felszólította a városvezetést, hogy nézzék át figyelmesebben a lakásrendeletet.
„Elbarmoltak egy lakásrendeletet” – mondta Tápai Péter, aki úgy gondolja, hogy szegedi városvezetés nem csinál mást, csak hárítja a felelősséget.
Haág Zalán, aki „gyorsabb volt a számítógépnél”, még hozzászólt a lakásrendelet témájához, folytatva a fideszes képviselőtársai által tárgyalt gondolatmenetet.
A szociális lakhatási támogatásokról Kovács Tamás alpolgármester elmondta, hogy a piaci árakhoz képest a szociális lakások bérleti díja teljesen korrekt, amely az alacsony jövedelemmel rendelkezők számára is megfizethető. Ezután Botka László visszatért az ülésterembe.