Az óvodabezárások kérdéséről Német Ferenc tartott meglehetősen patetikus beszédet. Számonkérte Binszki József alpolgármestert, aki korábban azt mondta, hogy nem fognak óvodákat bezárni. A képviselő szerint nem látják annak a jeleit, hogy az önkormányzat próbálná megoldani a problémákat, majd leszögezte, hogy bízik abban, a városvezetés nem fog eltévedni a jogszabályok útvesztőjében, s megkérte a polgármester, hogyha mást nem is, de legalább a gyerekek érdekeit tartsa szem előtt.
„Vicces, hogy Szeged az a város, ahol egy fideszes politikus kéri rajtam számon a pedagógusbéreket” – vágott vissza az elhangzottakra Botka László, majd Chovanecz Kata vette át a szót, és többször is hivatkozott arra, hogy a szülők erősen ellenzik azt, amit önkormányzat tesz az óvodákkal és a gyerekek csoportjaival.