Mint ismert, idén szeptembertől négy óvodát, a Bem utcait, a Szél utcait, a Sás utcait és a Honfoglalás utcait zárná be az önkormányzat, erről a februári közgyűlésen szavaznának. A tápéi Honfoglalás utcai óvoda ügye azonban bonyolultabb, hiszen bölcsődévé alakítanák, nem gazdasági okok miatt zárnák be a szülők szerint.
A Szegedernek levelet író szülő azt mondta, Szécsényi Rózsával, Tápé önkormányzati képviselőjével beszéltek a bezárás kapcsán még február 9-én, aki elmondta nekik, hogy az 1947 óta óvodaként üzemelő épület funkciója szerint bölcsődévé alakítanák, ennek során
a 41 óvodás helyét állítólag 20 bölcsődés venné át.
Az épület jelenleg egyébként üresen áll, mivel az energiaválság miatt a gyerekeket a Kölcsey utcai óvodába költöztették.
A szülők szerint azonban ennek több hátulütője is van, például a fogadó óvoda 3 működő csoportját összevonták 2 csoporttá mely során 1 csoport szétválasztásával hoztak létre 2 csoportot, hogy befogadható legyen az átszervezés miatt az érkező két új csoport. A lapunknak erről azt mondta az egyik szülő, hogy a köznevelési törvény egy pontja alapján már megkezdett tanévben meglévő csoportokat átszervezni, megszüntetni nem lehetne.
Fotó: Bálint András / Szegeder
A másik probléma szerintük, hogy a Kölcsey Téri Óvoda honlapján fellelhető adatok szerint 3 csoport és 77 fő befogadására alkalmas, de az egyik szülő elmondása alapján jelenleg 98 fő került bezsúfolásra. Állítja, van olyan csoport amely a tornateremben kapott helyet, de a mosdók száma és kialakítása is arra enged következtetni, hogy a létesítmény befogadóképessége jelenti a problémát.
A szülői közösség lapunknak eljuttatott üzenetük szerint azt szeretnék, hogy független szakértői vélemény szülessen a jelenlegi óvoda befogadóképességéről és a jelenlegi helyzetben való jogszerű működésről. Emellett azt is szeretnék, hogy a Honfoglalás utcai óvoda esetét ne gazdasági okokra hivatkozva, más óvodákkal egybevonva szavazzák meg a közgyűlésen, hiszen a bezárásnak nem ez a valós oka.
Szerintük Újszeged, vagy akár Algyő lenne a követendő példa, ahol nem átszervezéssel oldották meg a felmerülő igényeket, hanem egy új létesítményt alakítottak ki erre a célra. Mint írták, amennyiben kiemelkedően magas az igény a helyben történő bölcsődei ellátásra, várhatóan emelkedni fog az igény óvodai férőhelyek számára is a későbiekben.