Három szegedi középiskola már biztosan csatlakozik az egyhetes sztrájkhoz a jövő héten

A Szeged.hu értesülései szerint három szegedi középiskola, a Deák Ferenc Gimnázium, a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium és a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanárai mindenképpen részt vesznek a jövő heti országos sztrájkban. Ez persze nem azt jelenti, hogy több intézmény nem fog csatlakozni, mert a szervezőknek, vagyis a szakszervezeteknek hétfő 16 óráig jelezheti bármelyikük ebbéli szándékát.

Mint ismert, múlt hét csütörtök éjjel jelent meg egy rendelet a Magyar Közlönyben, mely lehetővé teszi, hogy a polgári engedetlenkedő tanárokat ne 15 napon belül, hanem a tanév végéig rúgják ki. Érdekes az is, hogy visszamenőlegesen is haladékot kaphatnak tanárok, vagyis ha a felmondás okáról a munkáltató a rendelet hatálybalépése előtt szerzett tudomást, de a 15 nap még nem telt le, akkor is várhat augusztusig a végrehajtás. A szakszervezetek szerint a visszamenőleges hatály minden alapvető jogot sért.

A mostanra szervezett tiltakozást ugyan nem ez váltotta ki, hanem az, hogy a pedagógusok korábbi követelései közül még egy sem valósult meg, De kétségkívül tüzelheti az új kormányrendelet mindezt, vagy éppenséggel gátolhatja is. Ugyanis az egy hetesre tervezett (január 23-tól 27-éig) tanársztrájkot a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) hirdette meg, de a lap informátorai szerint érzékelhetők a kifáradás jelei a tantestületekben, ráadásul a kirúgások és az éj leple alatt elfogadott új rendeletek miatt a félelem is visszatartó erő lehet.

A PDSZ arra emlékeztet, azért január 23-tól hirdették meg a sztrájkot, mert ekkor ér véget a nyolcadikosok középiskolai felvételije, tehát a sztrájk nem veszélyezteti a továbbtanulásukat. Mint írják, „azért nem egy napban, hanem egy hétben gondolkodunk, hogy a sztrájkfolyamat új erőre kapjon.”