100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
A Demokratikus Koalíció fővárosi frakcióvezetője azt kéri, hogy az MVM engedje el a Miskolcra és Szegedre kiszabott kötbért.
Szaniszló Sándor hétfői, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a városok önkormányzatainak távhőcégei hiába tették azt, amit a kormány kért tőlük, és spóroltak a gázzal, az MVM kötbért fizettetne velük a fel nem használt gáz után. A politikus úgy fogalmazott: „nehéz ésszerű indokokat találni az önkormányzati távhőcégek megbüntetése mellett, mint politikai és gazdasági haszonszerzést”.
Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. a tavaly év végi enyhébb időjárás miatt kevesebb gázt fogyasztott az előre tervezettnél, ami miatt 190 milliós kötbért fizet az állami energiakereskedőnek. A nagyjából 28 ezer lakást és félezer intézményt ellátó Szetáv korábban évi 26–28 millió m3 gázt is elégetett.
Azért alakult ki a jelenlegi helyzet, mert számos intézményt be kellett zárni spórolási célból, másrészt január első tizenkét napjában 6 fokkal is melegebb volt a szokásosnál. A termálfűtésre való átállás után ráadásul csak nagyon hideg esetén gyújtják be a gázkazánokat is.
190 milliós kötbért fizet a Szetáv, mert az enyhe idő miatt nem fűtött a város eleget













