Megszűnik a szegedi 1-es villamos hétfőtől

138 évnyi üzem után úgy tűnik, végleg megszűnik a szegedi 1-es villamos – helyét a hódmezővásárhelyi tram-train veszi át. A Szegedi Közlekedési Társaság csütörtökön adott ki közleményt arról, hogy július 11-étől, hétfőtől társaságuk menetrendi módosításokat hajt végre munkanapokon a villamos- és trolibuszüzemekben, amelynek leginkább szembetűnő eleme, hogy az 1-es megszűnik.

Tavaly októberben már írtunk cikket arról, hogy megszűnik az 1-es villamos, a város legöregebb járata, akkor azonban még csak sejteni lehetett, hogy a tram-train indulásával ez bekövetkezik, és pontos időpont még nem volt ismert.

Az 1-es vonal jövőjéről akkor Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester a Szegedernek azt mondta, „a tram-train indulása után sok létjogosultsága utasforgalmi szempontból nem marad, így a tram-train indulása után nem számolunk a járat működtetésével”.

Július 11.

A Szegedi Közlekedési Társaság csütörtökön adott ki közleményt arról, hogy július 11-étől, hétfőtől társaságuk menetrendi módosításokat hajt végre munkanapokon a villamos- és trolibuszüzemekben, amelynek leginkább szembetűnő eleme, hogy az 1-es megszűnik. Az üzemidő és a hétvégi menetrendek nem változnak, a menetrendi módosítás elsősorban a csúcsideji menetrendet érinti, amely a trolibuszok esetében augusztus 19. üzemzárásig tart.

A villamosvonalakat érintő változások:

  • Az 1-es villamosvonalon a járatok közlekedése megszűnik. Az 1-es jelzésű tram-train (vasútvillamos) közlekedik Rókus vasútállomás és Szeged vasútállomás között.
  • 4V vonalon forgalomszervezési okok miatt munkanapokon a járatok Kecskés végállomásról történő indulási idejei módosulnak, valamint egyes esetekben az Anna-kúti átszállás Tarján irányban a 3-as jelzésű villamosra biztosított. Átszálláskor a jegy mindkét oldalát érvényesíteni kell, a megváltott menetjegy a 4-es vonal teljes hosszában érvényes. A 4V pótlójárat módosított közlekedése az előreláthatólag augusztus 31. üzemzárásig tartó vágányzár végéig tart.

A trolibuszvonalat érintő változások:

  • Az 5-ös járatok munkanapokon csúcsidőben a 8–12 perc helyett 20 percenként közlekednek, a 6-os vonali járatokkal hangolva, az 5-ös és 6-os járat közös szakaszán (Újszeged, Gyermekkórház és Vértó megállóhelyek között) 10 perces követést biztosítva.
  • 8-as és a 10-es vonalon a járatok munkanapokon csúcsidőben a 10–12 perc helyett 15 percenként közlekednek.
  • 9-es és 19-es vonalon a járatok Lugas utcai/Tarján, Víztorony téri indulási idejei forgalomszervezési okok miatt módosulnak, ám a követési idő nem változik.

A menetrendi módosításokhoz kapcsolódóan a kora hajnali és késő esti meghirdetett ki- és beálló járatok indulási idejei, valamint a garantáltan alacsonypadlós járatok végállomási indulási idejei valamint a kora hajnali és késő esti meghirdetett ki- és beálló járatok pontos indulási ideje változhat, erről információk a menetrendi kiírásokban találhatóak.

Miután az 1-es villamos nem jár majd, Szeged Rókus vasútállomás megállónál a Békéscsaba felől érkező vonatokról a helyi járatok csatlakozását a „Szeged-Rókus vasútállomás bejárati út” megállóban megálló autóbuszok biztosítják a belváros felé (a 71-es járat minden óra 34 perckor indul ettől a megállótól Széchenyi tér–Újszeged irányba).

138 év és 11 nap

Októberi cikkünkben az alábbiakat írtuk az 1-esről, ami Szeged első városi vasútja volt, és eredetileg lóvasútként létesítették 1884. július 1-jei indulással. Huszonhét évig járt, amikoris 1908. október 1-jén már villamosított városi vasútként szállították az utasokat a favázas kis kocsik. A város két legjelentősebb vasútállomása (amelyek ekkor még vasúton nem voltak összekötve, mert más-más vasúttársasághoz tartoztak) között közlekedő járat kezdettől fogva Szeged tömegközlekedésének gerincét jelentette, lényegében ehhez kapcsolódva, ehhez mérten alakult ki minden, ami Szegeden közösségi közlekedés ma.

A régi megállók nevei között olyan, mára elfeledettek voltak, mint Ilona utca, Feltámadás utca, Nagykörút (ekkor még nem állt a Rókusi templom), Rákóczi tér (Tűzőrség), Ártézi kút (Ü. V. palota), Aradi utca, Liliom utca. A vonal – leszámítva útvonalát, de azt sem teljesen – lényegében mindenben eltért a maitól. A vágányok – amik sokhelyt az út szélén voltak, nem a közepén – között nem fű, aszfalt vagy betontömbök feküdtek, hanem kockakövek; jóval több megálló volt, a menetidő pedig hosszabb.

Az 1-es ma a legrégebb óta létező szegedi közösségi közlekedési járat, ha a vasutat nem vesszük. Ezen cikkünk megjelenésekor 138 éve és egy hete, hogy közlekedik. Ami 50.414 nap. Nem járt mindig, mert például a II. világháború alatt egy időre leállt a teljes villamoshálózat, de nagyjából ennyi. És valójában meg sem szűnik, csak átalakul, hiszen villamosforgalom lesz rajta ezentúl is, éppnséggel annyi különbséggel, hogy Hódmezővásárhelyig jár a járat.

Fotó: Szeged régi fotói / Facebook