Botka László kinevette Szabó Bálintot, aki szerinte nem bíróságra való, hanem „más intézménybe”

A hetes napirendi pontban a közösségi közlekedésről van szó. Szabó Bálint elkezdte sorolni, hogy mi mindenben a legdrágább, vagy drága a városban az áremelések után. Megemlítette, hogy Botka László lakásokkal rendelkezik a Cédrus Liget lakóparkban, és szerinte a nagyvállalkozó érdekeit képviseli. Azért, mert a rendeleteket módosítgatták a lakópark érdekében, szerinte a 9-es trolit is ezért terelhették el arra.

A Suli-Host vezetőjével való tárgyalást is felfűzte erre az analógiára. Szabó arról kérdezte Botkát, „kap-e bármelyik nagyvállalkozótól kenőpénzt, vagy bármilyen más ellentételezést a nagyvállalkozóktól?” Botka László azt felelte, hogy Szabó nem bíróságra való, hanem „más intézménybe”, mivel Szabó megemlítette, hogy a bíróságon találkoznak.

Szabó a 9-es napirendi pontnál is erről beszélt, majd kérdezte a polgármestert ugyanerről, aki hosszasan nevetett, amit Szabó Bálint megvárt, mondván, nyugodtan nevesse ki magát a polgármester. A Mindenki Szegedért képviselőjének beszédét a polgármester végighallgatta, majd lezárta a vitát, átlpétünk a következő napirendi pontra.

>>> Ez a cikk egy élő közvetítés része. Tovább a közvetítésre! <<<