Korábban járókelők, a hétvégén pedig három ló merült el a sárban Szeged-Szentmihályon

A Gyálai-Holt-Tisza melletti Szeged-Szentmihályon a hétvégén a holtág medrében az iszapba süllyedt három lovagló gyerekkel együtt három hátasló, amiket nagy küzdelembe került kimenteni – olvasható a Telex cikkében.

Június 11-én, szombaton délután a Szeged-Szentmihályi Fogas utcánál segélykiáltásokat lehetett hallani egy tizenéves lánytól, mert három hátasló belesüllyedt a holtág iszapjába – mesélték a szemtanúk a helyszínen a Telex tudósítójának. A lány és két, szintén tizenéves lovas társa letértek a földútról, és a cserepesre szikkadt mederben ügettek volna tovább, azonban az úttól néhány méterre máris elsüllyedtek a lovak. Az iszapnak ugyanis csak az egy-két centis száraz rétege alatt még ragadós sár van.

A lakók végül a lányok segítségére siettek. A kisebb testű ló saját maga kievickélt a sárból. A másik kettő közül az egyik lovat a lakosok ki tudták ásni, de a harmadik állat nyakig belemerült az iszapba, mert bár próbált kimászni, ezzel csak még hígabb iszapot csinálva maga alatt tovább sülyedt. Ekkor hívták a lakosok a katasztrófavédelmet. A tűzoltók előbb megpróbálták kiásni a lovat, de nem sikerült hevedert húzni alá.

Végül egy tűzoltótömlőt húztak be alá, és az állat mellett is tömlőket fektettek le a földre, hogy ott stabilabb legyen a talaj. A hat felnőtt férfi ezután együtt, bár nagyon nehezen, de végül ki tudta húzni a több mázsa súlyú lovat. A Fogas utcai férfi elmondása szerint a katasztrófavédelem munkatársai nagyon alaposak voltak: a bejelentés után visszahívták, amíg a tűzoltók odaértek, és érdeklődtek, kell-e állatorvost hívni, mire lehet még szükség a mentéshez.

A vizet azért eresztették le a holtág Fehérpart-Szilvás nevű részéből, mert hamarosan megkezdik a Gyálai-Holt-Tisza két szegedi szakaszán az összesen 7 milliárd forintba kerülő környezetvédelmi-kármentesítő és tájrehabilitációs programot. A cél az erősen szennyezett terület megtisztítása, és a természetes vízellátás helyreállítása. A lovak mentésében részt vevő egyik helyi lakos elmondta a Telexnek, hogy nagyon balesetveszélyes a meder, amióta részben leengedték a vizet: a sár teteje megszáradt, ránézésre bárki azt hiheti, nyugodtan átsétálhat rajta.

A veszélyre azonban semmi sem figyelmeztette eddig az arra járókat. A Fogas utcában élők szerint

a lovas balesetet megelőző napokban kétszer is előfordult, hogy tizenéves fiúk ragadtak bele az iszapba.

Amikor három gyerek süllyedt bele a sárba, az egyikük, aki a szemtanú szerint a legkisebb volt, ki tudott evickélni. Ő aztán egy közeli stégnél talált egy létrát, amit a sár tetején tolva a társainak is segített kimászni az iszapból. A balesetek szemtanúja később telefonon megkereste a körzet önkormányzati képviselőjét, és Mihálik Edvint, Szeged város tanácsnokát.

A lovas baleset után pár nappal – nem tudni, kik – kitettek az út mellé néhány figyelmeztető táblát. Ám a Fogas utcaiak szerint ez még nem elegendő, jelentősebb balesetvédelemre volna szükség. A Gyálai-Holt-Tisza ezen szakasza 2,8 kilométer hosszú, ezért sem lehetne kordonnal teljesen bekeríteni. A Telexnek nyilatkozó Fogas utcai lakó azonban úgy véli: legalább az utak mellett kellene figyelmeztető szalagokat kitenni, és mindenféle lehetséges módon tájékoztatni kéne a környéken élőket arról, hogy a hely milyen veszélyes.

A Telex megkérdezte az Ativiziget, akik szerint a tájrehabilitációs programról előzőleg több lakossági fórumon, továbbá a helyi és az országos médiában is tájékoztatták a holtág mellett élő embereket, a környéken működő civil szervezeteket és Szeged önkormányzatát is. Az igen nagy területet nem lehet lezárni a munkálatok idejére, de a kivitelező cég figyelmét felhívták arra, hogy minél több helyre tegyen ki tájékoztató, illetve veszélyt jelző táblákat. Ha valaki a tiltás ellenére mégis belép a munkaterületre, az a saját felelőssége.

A Gyálai-Holt-Tisza rehabilitációja a helyi horgászokat is érinti, erről bővebben a Telex cikkében lehet olvasni.

Fotó: Olvasói fotó / Telex