Szombaton rendezik meg a szegedi papucs napját a Szent-Györgyi Albert Agórában

Mesébe illő papucsok, gyerektáncosok és gyerekfoglalkozások mellett papucsvásár is várja az érdeklődőket szombaton a Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol újra megrendezik a szegedi papucs napját tájékoztatta a Szegedi Papucsért Alapítvány az MTI-t.

A közlemény szerint a programon idén a gyerekeké és a meséké lesz a főszerep. Az ebből az alkalomból nyíló kiállítás a szegedi papucsok mesés világába kalauzolja a látogatókat: a Dabasi Trafik Kör a szegedi papucsok mesei motívumvilágából indult ki egyedi installációja megalkotásakor, benne Attalai Zita újraalkotott papucscsodáival. A kiállításon láthatók majd gyerekpapucsok az alapítvány gyűjteményéből és a ma alkotó papucsos mesterek, papucshímzők munkái is. A megnyitón fellépnek a Szeged Táncegyüttes gyerekcsoportjai Gombos András vezetésével.

A délután a Szegedi Papucshímző Kör tagjai tartanak kézműves-foglalkozást. Lehet velük papucsfejre motívumot tervezni, az arra vállalkozók pedig a hímzésbe is belekóstolhatnak. A papucsvásárra magyarországi és vajdasági papucsos mesterek érkeznek, akiktől a helyszínen vásárolni lehet és rendelést is vesznek fel egyedi igényekre. A vásárt a papucshoz kötődő pipacsos népművészeti és kézműves termékek kínálata színesíti.

Az előadások a szegedi papucs és kicsit tágabban népi örökségünk jelenkorban betöltött szerepét mutatják be. A résztvevők a divat, az oktatás, a zene és a képzőművészet oldaláról vizsgálva konkrét példákon keresztül kaphatnak választ arra, miként válhat kortárssá a hagyomány. A szegedi papucs ötszáz éves története a hódoltság korára vezethető vissza. A könnyű, tetszetős viseletre komoly kereslet volt a Dél-Alföldön, majd a Szabadtéri Játékok indulásával, a hazai turizmus fellendülésével a két háború között indult el a szegedi papucs másodvirágzása.

1922-ben lett önálló a papucsos mesterség, amikor négy jeles szegedi mester az akkor aktívan dolgozó több mint negyvenből Ménösi Lajos, Nagy Mátyás, Ótott János, Tuksa Gyula készítményeit személyesen mutatta be az akkori kereskedelmi miniszternek, aki mélyen megilletődve az önállósághoz hozzá is járult.

Az önálló műhelyek 1951-ben a papucsos szövetkezet megalakulásával szinte megszűntek. A varrott, kifordított egylábas papucsok készítésének legendás mestere, Rátkai Sándor 2011-ben 98 éves korában hunyt el. A szegedi papucsot nemcsak egyedisége miatt nevezik páratlannak, hanem azért is, mert egy-egy méret egyazon kaptafán készül, és a taposásával válik jobb-, illetőleg ballábassá. A szegedi papucsot 2018-ban felvették a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékébe.