Perre megy a Grosics akadémia a távozó vezetőedző miatt

Dragan Vukmir vezetőedző még 7-én jelentette be, hogy szeretné kérni szerződésének azonnali felmondását, de miután kiderült, hogy erre a szerződése szerint nem lett volna lehetőség, perre megy a klub.

„Az elmúlt hét közleményei és eseményei után, klubunk vezetősége továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az egykori vezetőedzőnk jogszerűtlenül járt el a munkaviszonyának felmondása során. Ezért klubunk a munkaügyi per megindítása mellett döntött” – írja közleményében a Szeged-Csanád Grosics Akadémia.

Vukmir 2021 első napján vette át a szegedi csapat irányítását.