Botka László is kint lesz Molnár Áronnal a Klauzál téri pedagógussztrájkos demonstráción

Mint írtuk kedden, a Veritas Virtus Libertas egyetemi polgári csoport március 16-án 16 órától az országos pedagógussztrájkkal való szolidaritásuk és támogatásuk kifejezésére demonstrációt hirdet, melyre az egyetemi polgárság mellett a tanárok ügye mellett kiálló valamennyi érdeklődőt várnak.

„Hiányzással a pedagógusokért” címmel jön a VVL-csoport korábban meghirdetett szolidaritási demonstrációja, emellett egész napos szolidaritási akciót hirdetnek a hallgatók körében, melynek lényege, hogy

a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatok által biztosított, nem kötelezően igazolandó hiányzások egyikét a szerdai órákra időzítve használják fel.

Botka László is posztolt erről az eseményről a közösségi oldalán a következő kísérőszöveggel: Álljunk ki együtt szerdán 16 órától a Klauzál terén a minőségi, szabad oktatásért, tanárainkért, gyermekeink jövőjéért!” Ez elég sejtelmes mondat, így a Szeged.hu önkormányzati portál rá is kérdezett a polgármesternél, hogy ott lesz-e az eseményen, aki végül megerősítette ezt, tehát

Botka László is kint lesz a 16 órakor kezdődő eseményen.

A rendezvényen beszédet mond:

  • Farkas Dániel tanárszakos hallgató,
  • Szajbély Mihály egyetemi tanár, szenátor,
  • Erdélyi Eszter pedagógus, a PDSZ szószólója.

A demonstráción fellépnek:

  • A hallgatókból álló Zebra Zone zenekar tagjai,
  • Molnár Áron, noÁr.

Mint ismert, február 11-én a kormány rendeletben tiltotta meg a tanároknak, hogy március 16-án valós munkabeszüntetést tartsanak. A rendelet értelmében úgy kell “sztrájkolni” hogy az észrevétlen maradjon az intézmények működése szempontjából – így lesz a sztrájkból ingyen dolgoztatás. Erről itt számoltunk be.