Szlovén cserediákok álltak be önkéntesnek Szegeden

A Mátrix Közhasznú Alapítvány programjai a lelkes segítők, önkéntesek, felajánlók nélkül nem lehetne sikeres. A héten a Szegedi SZC Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Technikum, illetve a Szlovén Grm Novo mesto – Center Biotehnike in turizma 30 fős csapata segédkezett a Centerke Adományozó Központban. Az Erasmus+ ifjúsági csereprogram révén verbuválódott jókedélyű nemzetközi társaság a „VolunTEEN II.” című projekt révén lehetett Szegeden – írják a közleményben.

Az önkéntesség, az érzékenyítés fontos, a határokon átnyúló együttműködések pedig még erősebb építő kövei lehetnek egy jobb világ létrejöttének. A Centerkében a gyerekek és a pedagógusok rászoruló családoknak zsákoltak ruhát, cipőt, az ukrajnai háborús menekültek számára takarókat, ágyneműt készítettek elő, önkormányzatok felé indított csomagok összeállítását segítették, a Szeretetcsoki programban gyermekkórházak számára finom falatok, mesekönyvek összeállításában segédkeztek, illetve kipróbálták a piros orros bohócdoktor szerepkört is.

Rácz Anett alapítványi elnök elmondta: az önkéntesség, a társadalmi feladatok megoldása kapcsán kialakítandó fogékonyság fontos, hiszen sok nagynak hitt probléma a közösség erejével könnyedebben megoldható. Önkéntesek, bohócdoktor jelöltek, meseolvasók, jótevő felajánlók a www.bohocdoktor.com oldalon jelentkezhetnek állandó vagy alkalmi tevékenységre, támogatásra, hiszen éves szinten 15 ezernél több jótett, segítő adomány kerül a legnagyobb bajban lévőkhöz.