Valami nem stimmel: olvasónk szerint ritkán látott sorok állnak a benzinkutaknál Szegeden, de ez országosan is jellemző helyzet, erről a Telex olvasói számoltak be. A lap szerint a hiány oka egyértelműen a maximált forintos ár. Sok helyen egyszerűen kifogytak a készletek, mert az ÖMV és a Shell nem szállít veszteségesen üzemanyagot.
Közismert, hogy a kormány tavaly év végén benzinárstopot vezetett be, a 95-ös oktánszámú motorbenzin és a dízelgázolaj árát literenként 480 forintban maximálták. Az intézkedés első ütemben három hónapra szólt, majd május 15-ig meghosszabbították. Sok benzinkúton limitet vezettek be és egyéb trükkel próbálták túlélni a helyzetet. A kormány végül úgy döntött, hogy az árstopot áttolja a benzinkutakról a beszerzési, nagykereskedelmi árra, tehát a benzinkutak szintén 480 forintért vehettek üzemanyagot (ez jelenleg literenként 180-237 forintos veszteséget jelent). Ettől azt remélték, hogy nem lesznek készlethiányok és bezárások. Ennek azonban nem várt hatásai is lettek. A benzinkutak üzemeltetői szerint a nagykereskedők, így
az ÖMV és a Shell már nem hoz be üzemanyagot, mert nem éri meg nekik, a Mol pedig nem fogja bírni.
A vállalkozó, aki egy-egy dabasi és ócsai magánkutat üzemeltet, azt közölte a Telexszel, hogy két benzinkútjuk van; az egyik teljesen lefogyott, az ócsai már csak 5 litert tud fejenként kiadni, hogy az autós még el tudjon menni a következő benzinkútig. Szerinte több száz magánkút be fog zárni hétvégén. A Győr-Moson-Sopron megyei Mosonmagyaróváron is jelezték kedd este az Orange benzinkutak, hogy készlethiány miatt bezártak. Győrben szerda délután a Galántai úti MOL-kúton hat tankoló és 22 várakozó autót számoltak össze.
Az osztrák határszéli Jánossomorján február 25-én zárt be egy kis benzinkút: „Bennünket megfojt az üzemanyag árstop. Nem bírjuk finanszírozni azt, hogy drágábban vesszük az üzemanyagot, mint eladjuk, immár hetek óta. A kormány intézkedése felfoghatatlan és vállalhatatlan. Ami a legborzasztóbb, hogy nem tudni, meddig tart mindez… Mi megállunk. Talán csak rövid időre. Meglátjuk” – búcsúztak közösségi oldalukon.
A Szegeder egyik olvasója is arról számolt be, hogy Szegeden a belvárosban volt dolga, idefelé menet viszont megdöbbenve vette észre, hogy rég nem látott, hatalmas sorok álltak a benzinkutaknál, az útra is kilógtak az autók.
A holtankoljak.hu szerint egyébként péntektől tovább emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára azoknak a végfelhasználóknak, akik direktben vásárolnak nagykereskedőktől. A benzinkutak továbbra is 480 forintért vásárolhatnak – ha tudnak – benzin és gázolajat. Ha nem lennének hatósági árak, akkor az üzemanyag átlagárak az alábbiak szerint alakulnának a benzinkutakon:
Ezzel együtt márciusban a benzin ára bruttó 120 forinttal, a gázolaj ára pedig 182 forinttal emelkedett eddig. A határ közelében lévő kutakon a helyzetet rontja, hogy az osztrák és szlovák autósok is tömegesen járnak át tankolni a jelentős árkülönbség miatt, ami azt eredményezheti, hogy ezeken a kutakon is hamar kifogynak a készletből. Szegeden is lehet ilyen hatás, bár itt nem olyan egyszerű átjárni a határellenőrzés miatt. Szerbiában ugyan szintén árstopot vezettek be az üzemanyagokra, de még így is jóval drágább a benzin, mint nálunk.