Rögzítette az üzemanyagárakat a következő egy hónapra a szerb kormány, hogy féken tartsa az inflációt – közölte a Vecernje Novosti a kormány döntését pénteken, amelyről az MTI számolt be.
A szerb kormány csütörtök késő esti döntése értelmében az eurodízel ára nem haladhatja meg a 179 dinárt (538,8 forint), míg a 95-ös oktánszámú benziné az 171 dinárt (514,7 forint). A kormány közleménye szerint az utóbbi időben jelentősen nőtt az üzemanyagok ára, és emiatt más termékek és szolgáltatások is megdrágultak. A kabinet célja az emberek életszínvonalának a megőrzése, ezért az üzemanyagárak befagyasztására volt szükség – olvasható a közleményben.
Szerbiában decemberben az éves infláció 7,9 százalékos volt, ami jelentősen meghaladja a központi bank által előírt 3 százalékos inflációs célt, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni. A januári inflációs adatokat február 22-án közli a statisztikai hivatal. A szerb kormány novemberben már korlátozta az alapvető élelmiszerek árát annak érdekében, hogy megállítsa az inflációt. A szerb nemzeti bank csütörtökön 1 százalékon tartotta az irányadó rátát, és közölte, az infláció az év végéig visszakerül a célérték határai közé.