Nem azért marad el ma, azaz szentestén az esemény, mert baj érte volna, csupán legújabb értesüléseink szerint a MÁV az utolsó pillanatban megváltoztatta a tervezett menetet, így a mai posztjukban bejelentettek szerint szenteste Nyíregyháza és Debrecen felé vette az irányt a fényszili Szeged helyett.
A MÁV naponta kirak majd egy ilyen posztot a Facebook-oldalukra, hogy aznap merre fog közlekedni a fénymozdony, ezzel garantálva a meglepetés erejét. Valójában még a megrögzött vasútbarátok sem tudtak biztosat, így minket is meglepetésként ért a hirtelen változtatás.
Csütörtökön este jelentette be a MÁV, hogy mostmár nekik is van fényjárművük, ami nem más, mint egy az 1963–82 között Magyarországon gyártott V43-as sorozatú (Szili becenevű) villamosmozdony-sorozat egyik példánya.
Ha minden igaz, akkor karácsony második napján, vasárnap Pécs elé veszi majd az irányt, de ezek után nem lehet biztosra megjósolni semmit, csupán ez a jelenlegi állása a csillagoknak:
Azonban nem kell elkeseredni, mert nem szüntették meg a tervezett járatot errefelé, mindössze elcserélték: Szegedre holnap, azaz december 25-én jön ugyanabban az időpontban, ugyanazokkal a menetekkel, mint azt írtuk korábban:
Csütörtökön írtuk meg, hogy már a MÁV-nak is van fényjárműve. Azt is elárulták, hogy a 3500 LED-ből álló, 350 méter hosszú fényfüzért viselő mozdony karácsony három napján járja majd be az országot, és ezzel szeretnének kedveskedni az utasoknak:
Fotó: MÁV