Majó-Petri Zoltán a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában rendezett közlekedési konferencia pénteki napján tartott egy előadást, amiről a Délmagyarország számolt be. Ennek címe az volt, hogy a mikromobilitástól a tram-trainig, az elsőtől az utolsó méterig Szeged és Hódmezővásárhely között, ami tulajdonképpen arról szólt, hogy a Lime rollereit fel lehetne vinni a járműre, majd a két városban használni.
„Tudjuk, hogy Hódmezővásárhely nagyon biciklis város, azon kellett gondolkoznunk, hogy a tram-train megállóból tovább kell mennie az utasoknak és ezt az igényt, ki tudjuk szolgálni.
Erre tökéletesen alkalmasak a Lime elektromos rollerei”
– mondta az SZKT ügyvezető igazgatója. Szerinte erre is találni kell majd egy frappáns magyar szót, ahogy a vasútvillamosnál is. „A vonalhálózati térképre engedtük rá a mikromobilitást” – mondta Majó-Petri arra, hogy tulajdonképpen az elektromos rollerek vetélytársak, de ahhoz, hogy a tenyerükön hordozzák az utasokat, a markukban tartás helyett, inkább kihasználták és együttműködnek az új közlekedési móddal.
Elmondta, több mint száz éve van villamos, bő négy négy évtizede futnak a trolik, ehhez képest nagyon gyorsan megszokták és megszerették a rollereket a szegediek. Az SZKT minden adatot megkap a San Franciscó-i székhelyű Lime-tól, amit elemezhet és tervezhet. „Mertünk nagyon gondolni és úgy tűnik, ebben az amerikai cég is partner lehet.
A jövőben a bérlethez adnánk speciális időt is az elektromos rollerekre, az ár tartalmazna 20-60 perc mikromobilitást is.
Ne álljunk meg a tram-trainnél, tegyük még hozzá az utolsó fél, egy kilométert, egy mérföldet. Az amerikaiaknak tetszik annyira az ötlet, hogy közösen szívesen belevágnának, hátha sikerül valami kifőzni a szegedi boszorkánykonyhában” – zárta mondandóját.
A Lime-rollerek szegedi térnyeréséről Szűcs Dániel írt nemrég cikket:
A századforduló tájékán volt legutoljára olyan, hogy egy addig nem látott közlekedési módszer jelent meg a városban, amit a mai napig használunk. Aztán 2021 májusában, Szeged napján eljött a néhány éve az óceánon túl alapított Lime közrollerrendszer, és ezzel átalakította azt, ahogyan közlekedünk. Azóta eltelt egy nyár, a Lime pedig szignifikáns szeletet hasított magának a városban lévő közlekedési módok között. Ebben a cikkben megkérdezzük a városatyákat, milyen tapasztalatok születtek, én pedig azt fejtegetem, miért működik a Lime Szegeden, és miért használhatatlan a fővárosban.