A szegedi téren mindösszesen tizenhárom darab magaslati köztéri óra található: nyolc a fogadalmi templom két tornyán, négy a székesegyház mögötti szerb templomon, egy pedig maga a zenélő óra dómmal szemben. Nemcsak órából van azonban sok itt, hanem időből is, ugyanis a tizenhárom óra összesen kilencfélét mutat. Illetve mutatott, merthogy most megjavítják egy részét.
Évek óta akarok már írni arról, mennyire vicces, hogy a Dóm téren, ahol tényleg a legmagasabb az egy köztérre jutó közterületi órák száma egész Szegeden (egészen pontosan 13kó/kt), az órák legtöbbje rosszul jár. Aztán ez is beesett a többszáz megvalósítandó cikkötlet közé a fiókba, és nem foglalkoztam vele – eddig.
Nemrég ugyanis jött a hír, hogy megérkeztek Szegedre a szerelők a németországi Passauból, kezdődnek a javítási munkálatok, ami azt jelenti, hogy hamarosan mind a nyolc óra a pontos időt mutatja majd Szeged legnagyobb templomján, aminek egyébként állítólag az országban legnagyobbbak az óralapjai a maguk 4,3 méteres átmérőjével. Aztán erre jön rá a két mutató, amelyek közül az óramutató 2,3, a percmutató pedig 2,7 méteres. Szóval nagyok. Nincs már sok idő hátra, és újra rendesen járhatnak majd a székesegyház órái. De hogyan járnak most?
Hogy megörökítsem e különleges jelenséget, úgy egy hete az egyik este kilátogattam a Dóm térre, hogy körbejárjam az összes ottani órát és lejegyzeteljem az időket. Kb. negyed hét volt, amikor ezt csináltam, így a helyesen járó órákhoz ezt írom majd mindhez. A nem jó időt mutatók közül egyébként van olyan, amelyik már megállt, és olyan is, ami működik, csak rossz időt jelez. A legmeglepőbb, hogy bár most a dóm óráit javítják majd meg,
a mögötte álló szerb templom tornyán egyetlen egy óra sem jár jól.
Mind a négy más-más időt mutat, míg a fogadalmi templomon legalább az órák fele jól járt, és a zenélő óra is. Az összeíráskor az alábbi időket jegyeztem fel:
A dóm óráival kapcsolatosan megkerestem Kondé Lajost, aki a székesegyház plébánosa. Ő azt írta, hogy a nyolcból egy óra valószínűleg mechanikai problémák miatt nem működik, ennek javítása valamivel hosszabb időt vehet igénybe, a többi hét óra azonban ma már rendesen jár.
Az órák és a harangok karbantartását a passaui Perner GMBH végzi. Ők voltak azok, akik még 1980-ban életre tudták kelteni a hosszú ideje nem működő órákat, az ő – azóta teljesen megújított – rendszerük működteti mind az órákat, mind a harangokat. A határidőkről és a költségekről egyelőre nem tudott nyilatkozni, hiszen a munkálatok még folyamatban vannak.