Ausztria november 22-én 0 órától szigorította a beutazási szabályokat. A MÁV Rail Tours Kft. 2021-ben három alkalommal indított volna élményutazást a bécsi adventi vásárba. A kínálatban a budapesti mellett egy szegedi és egy békéscsabai indulású járat kapott helyet:
Még alig ocsúdtunk fel a történelmi pillanatból, amikor gőzössel pendliztünk Hódmezővásárhely és Szeged között, aztán bevállaltunk egy hat órás, egyébként elképesztően élménydús utazást Budapestig, máris itt egy újabb ajánlat a MÁV Rail Tours jóvoltából, ezúttal Bécsbe.
A szegedi Napfény Advent Expressz a rendkívüli osztrák szigorítások idejére esett, így sajnos lemondták a szervezők:
„Kedves Vendégeink!
A 2021. november 19-én bejelentett osztrák korlátozások nem teszik lehetővé a Napfény Advent Expressz elindulását, így az utazást kénytelenek vagyunk lemondani. Az utazás lemondásával járó ügyintézés menetéről e-mailben tájékoztatunk minden, az utazásra jegyet váltott vendéget.
Megértésüket köszönjük!”
Egyelőre úgy néz ki, hogy békéscsabai, illetve a budapesti, december 18-ai indulás meg lesz tartva, így aki mindenképpen menne élményvonattal, akár ezekkel is megteheti, bár nincs meg az élmény hogy Szegedről indul. További információkért ide kattintva lehet elérni a MÁV Rail Tours oldalát.
A rendőrségi tájékoztatás szerint az ún. 2,5G-szabály alapján:
Továbbá: