Az SZTE reagált a tegnap kiszivárgott, a vírushelyzet súlyosságát taglaló levélre

Az SZTE közleményt adott ki annak kapcsán, hogy mi is lehoztuk: Balogh Dénes, a klinika ápolási igazgatója írt egy levelet a Klinikai Tanács hétfői ülése után a szegedi egészségügyi szakdolgozóknak a jelenlegi vírushelyzetről. Ebben olyanok állnak, miszerint „Csongrád-Csanád megye a leginkább érintett, noha Szegeden és Hódmezővásárhelyen még »nem robbant be« a be a járvány, a Klinikai Központban már 246 covidos beteget gyógykezelnek”. A levél szerint a szegedi klinikára vonatkozóan ez a szám magasabb a második járványhullám csúcsánál és közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát, azonban

„a bennfekvő betegek általános állapota jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején, és az intenzív ellátást igénylők aránya is jóval nagyobb.

KAPCSOLÓDÓ CIKK:

Kiszivárgott levél: a megyénkben a legrosszabb a járványhelyzet, az összes súlyos beteg Szegedre kerül

Balogh Dénes, a klinika ápolási igazgatója írt egy levelet a Klinikai Tanács hétfői ülése után a szegedi egészségügyi szakdolgozóknak a jelenlegi vírushelyzetről, amely a Szeged.hu birtokába jutott. A levél szerint a szegedi klinikára vonatkozóan ez a szám magasabb a második járványhullám csúcsánál és közelíti a harmadik hullám 300 körüli csúcsát.

A megjelentetett közleményt alább változtatás nélkül közöljük:

Nemrég a helyi sajtón keresztül a szélesebb közvélemény elé került egy olyan dolgozóinknak szánt levél, amelyben a rendelkezésünkre álló információink alapján, a Covid-19 negyedik hullámának erősödésével kapcsolatos intézkedéseinket ismertettük kollégáinkkal. A Covid-19 előző hullámai is rendkívüli kihívások elé állították Klinikai Központunk minden munkatársát. Tudjuk, hogy embert próbáló hónapok elé nézünk, ezért lelkileg és fizikailag is fel kell készülnünk a ránk váró feladatokra. Betegeink gyógyítása érdekében végzett munkánkat hivatásunk szellemében, legjobb tudásunk szerint végezzük. Gyógyulásukért a legvégsőkig küzdeni fogunk! Ismételten kérünk mindenkit, hogy oltassa be magát!