Még keresik az irodát: jön a Cosmo Consult szoftvervállalat Szegedre

Korábban írtuk, hogy Budapest és Sopron után Debrecenben, illetve Szegeden nyitja meg új IT fejlesztő és szolgáltató központjait az üzleti informatikai megoldásokat nyújtó Cosmo Consult csoport magyar leányvállalata. Azonban a szegedi irodanyitás még arrébb van, ennek miértjéről kérdeztük őket.

Kérdéseinkre Nagy Attila online marketingmenedzser válaszolt, aki megerősítette a szegedi irodanyitás tényét. Azzal kapcsolatban, hogy miért nyitják később, mint a debrecenit – ha már így egyszerre lett bejelentve –, azt mondta; egyelőre még irodakeresési fázisban vannak, de meglátásai szerint talán már idén meg tudják nyitni – a hírek még arról szóltak, hogy jövő év elején történne meg – és el tudnak kezdeni toborozni. Ez az oka annak, hogy nincs még fent a honlapjukon a szegedi iroda címe. A terveik szerint majd itt is fognak tartani egy irodabejelentési eseményt.

Nagy azt is elmondta, alapvetően a HIPA (Hungarian Investment Promotion Agency, vagy magyarul Nemzeti Befektetési ügynökség) támogatása keretében kerestek irodát, több vidéki várost is felmértek a segítségükkel. Azonban úgy találták, hogy ebben a két városban – Szeged és Debrecen – van „olyan felkészültség, fejlettség, odafigyelés az új cégekre, ami nekünk kedvező”. Valamint az egyetemi kooperációs lehetőségek is adottak – tette hozzá.

Arra is rákérdeztünk, mi az oka a két iroda párhuzamos megnyitásának, fognak-e konkurálni, vagy más feladatkört kapnak, mire Nagy elmondta, a terveik szerint ugyanaz a tevékenység fog zajlani, semmiképpen sem szeretnék, hogy az irodák konkuráljanak egymással, de ez most sem jellemző. Mindkét helyen szakmai munka fog folyni, akár azonos vezetők irányításával – emelte ki.

Ezen kívül 50 fős munkahelyteremtésről szóltak a hírek, a marketingmenedzser a kérdésünkre elmondta; az 50 fő támogatását a debreceni és a szegedi irodájukra együttvéve kapták, tehát a pályázatban nincs arra vonatkozó kitétel, hogy a városok között hogyan oszlik meg a létszám. Egyelőre ezért sem tudta megmondani, hogy Szegeden hány főt terveznek alkalmazni, de ezt még a munkaerőpiaci viszonyok is alakíthatják.

Mivel a cég azt állította, nem talált irodát városunkban, így mi úgy gondoltuk, segítünk egy kicsit. Összeszedtünk pár, jelenleg még épülő, irodaháznak alkalmas épületet a teljesség igénye nélkül. Természetesen ennél jóval több lehetőségük van a már kész irodaházakban is bérelni, de mivel eddig még nem találtak megfelelő helyet, feltételeztük, hogy vagy egy még titkos helyszínre költöznek, ahol jelenleg épp alakítják ki a helyet, vagy pedig valamelyik, még nem átadott épületről lehet szó, így viszonylag kevés példa jöhet szóba, amiről mi tudhatunk.

Egykori sóház

Az első jelöltről még tavaly év végén írtunk; eredeti állapotához méltó módon felújítják és modernizálják az egykori Sóház épületét. Az utólag hozzáépített toldalékokat viszont teljesen elbontották, mivel műszaki állapotuk állítólag leromlott, eredeti funkcióikat már nem látták el. Helyükre részben egy modern, de burkolati jellegében illeszkedő irodaház (földszint+3 emelet) kerül. Ez látható az alábbi képen, ideális helyszín lenne egy közepes cégnek, ha 25 fős létszámmal számolunk.

Cédrus Liget

A Cédrus Ligetet már nem kell bemutatni, igen nagy vitákat és ambivalens érzelmeket kiváltó monstrum. De nem csupán lakópark; irodaépület is van itt, ahol pont az ilyen közepes cégek elférnének. Van bőven parkoló, de tömegközlekedés is, az aljában kereskedelmi funkció lesz.

A Cédrus melletti, mára védetté avanzsált egykori istállóépületet is átalakítják, tudomásunk szerint CBA üzletté. Azonban nem csak CBA lesz itt, hanem többek között étterem, kávézó, konditerem és egyéb kiszolgáló egységek kapnak még helyet, a belső teret kétszintesítik. Bár nem reális annyira, a fenti részen akár egy menő loft irodát is el tudnánk képzelni.

Egykori Hotel Royal

A volt Royal szálló épületének megújítása is végre halad, azonban senki nem mond semmit, sehol egy ingatlanhirdetés. Pontosan emiatt szinte biztos, hogy nem lakások lesznek. Legutóbb arról volt szó, hogy luxusapartman lesz belőle, mint a közeli Soleil, de akár egy irodaházat is el tudnánk képzelni, van rá példa a Belvárosban.

+1: A Takarékpénztár-palota

Erről ugyan nincs kép, de nemrég felújítási munkálatokat végeztek az épületen, a tetőteret is átépítették, információink szerint irodákat alakítanak ki. Bár azt nem tudni, hogy az OTP bővül itt, vagy egy külső cég fogja bérelni, de ide is el tudunk képzelni egy 25 fős szoftvervállalatot.