Menő áruházzá alakítják a kábelgyár elfeledett istállóját

Eddig nem lehetett biztosra tudni mi lesz az egykori lovarda épületének sorsa a Cédrus Liget beruházása során. Arról a lovardáról van szó, ami a volt kábelgyár telkének északi csücskében áll. Műemlékről lévén szó biztos volt, hogy megmarad, és az is hogy valahogy felhasználják, de eddig csak találgatni lehetett. Ezért megkerestük a Cédrus Lakópark Kft.-t, ahonnan Lekeny Márk küldött eddig nem látott látványterveket. De még milyeneket!

Lekeny elmondása alapján kiderül, hogy CBA élelmiszerüzletté alakítják át az egykori lovarda védett épületét. Azonban nem csak CBA lesz itt, hanem többek között étterem, kávézó, konditerem és egyéb kiszolgáló egységek kapnak még helyet, egyszóval itt is felépül az Újszegeden igen népszerű Nova áruház, csak egy sokkal-sokkal érdekesebb/értékesebb környezetben. A terveken jól látható, hogy az egyik (troli)buszmegálló is közvetlenül a Lovarda előtt található a könnyebb megközelíthetőség érdekében, ezekről azonban még egyeztetnek a Szegedi Közlekedési Társasággal, a megállók helye nem hivatalos.

A terveket egyébként, ahogy a Cédrus Liget többi épületét is, Bara Ákos (Bara Design Studio) készítette, aki részben szegedi kötődésű is, de világszínvonalú munkái miatt külföldön is keresett. A Cédrus Ligeten kívül is volt már munkája itt, Újszegeden a Szeged Nova bevásárlóközpont belsőépítészete. Az épület nagyon szép lesz, ízlésesen kombinálták a régi ipari épület fílinget a modern üvegfelületekkel és színekkel. Eddig leginkább csak külföldön volt jellemző, hogy a régi ipari épületek ilyesfajta minőségi felújításon esnek át, majd loft irodaként/lakásként vagy más módon hasznosították őket. Immár Szegeden is van egy igazán jó példa, amire büszkék lehetünk majd.

 

R_04_020024_J_03_T_E
Látványterv: Bara Design Studio

 

R_04_020023_J_03_E
A Lovarda egy másik szögből. Látványterv: Bara Design Studio

 

R_06_020021_J_02_E
Látványterv: Bara Design Studio

 

R_06_020019_J_02_E
Látványterv: Bara Design Studio

 

R_06_020018_J_02_E
Látványterv: Bara Design Studio
Hirdetés
Hirdetés

 

R_06_020017_J_02_E
Látványterv: Bara Design Studio

 

R_06_020015_J_02_E
Látványterv: Bara Design Studio

 

R_06_020013_J_02_E
Látványterv: Bara Design Studio

 

Nyitókép: CBA a lovarda épületében. Látványterv: Bara Design Studio