Két és fél óra, ami nem kín többé

Szeged és a főváros között a hivatalos vasúti menetidő 142 perc, de legyünk reaálisak, valójában lesz az 150 is. Ezt a két és fél órát pedig, vagy ha ne adj Isten oda-vissza utazunk egy nap, öt órát, nagyon nem mindegy, hogyan és milyen körülmények között tölti az ember. Október 1-jével ezen a viszonylaton is közlekedteti a vasúttársaság az IC+ jelölésű kocsitípusát, annak is legprémiumabb, 1+ osztályú businessrészt és bisztrószakaszt is tartalmazó vagonját, amit szombaton le is teszteltünk.

Rövid leszek. A lényeg az, ami a címben is van: végre valóban érezhetjük azt, hogy úgy tudunk vasúton utazni Szeged és Budapest között, hogy az ne érződjön puszta időpocsékolásnak, mert mondjuk harmadával több idő, mint autóval. Eddig is ki lehetett nyitni a laptopot és dolgozni, esetleg megnézni egy filmet, fellapozni egy könyvet, de ezeket az utas vitte, a MÁV lássuk be, sokat nem adott hozzá.

Eddig, de mostantól, aki erre a kocsira foglal jegyet, valóban nyugodt, csendes környezetben tudja eltölteni ezt az időt, és már csak egy kávét kell kikérnie, miután felszállt. A vagonban kétféle jegy érhető el: van sima 1. osztályú InterCity-jegy, ami eddig is volt (csak mondjuk a szolgálatás nem volt 1. osztályú), és ott van az 1+, vagy másnéven prémiumosztály. A különbség annyi, hogy a sima 1. osztályon termes részben ülünk sokan együtt (mint eddig), a prémiumban pedig további ezer forintért négyszékes (elnézést, foteles), fülkés részt kapunk.

Mi a prémium részt próbáltuk ki Legény Dániel kollégámmal, ahová részemről egy mézes-csirkemelles szendviccsel, egy KitKattel, egy borzalmas utasellátós rumos csokoládéval, és egy tejjel felhúzott kávéval ültünk be. Dani valami lepényt evett, meg hozzá egy Sopronit, és így fizettünk nagyjából 3500 forintot mindenért (kivéve ugye a vonatjegyek). Itt igazából minden előre van csomagolva, de amit kell, azt megmelegítenek, a kávét pedig természetesen frissen főzik le.

Én részemről kihajtottam a fotel kis asztalkáját, ráraktam a laptopot, és úgy dolgoztam végig a Szeged–Kecskemét–Szeged kört, mintha nem egy vonaton zötykölődtem volna éppen. Egyedül az internettel voltak gondok, de ez nem újkeletű, hogy a puszta közepén néhol nincs 4G. A fotel kényelmes, motorosan mozgatható, van lábtámasza, a fejünk felett kis olvasólámpa. Már-már olyan érzésünk van, mintha egy rendes légitársaság business classán ülnénk.

Az IC+-szal azt hozta el a MÁV ide is, amivel igenis adósa volt a szegedi utazóközönségnek az elmúlt években. Egészen elképesztő volt, hogy volt egy bővülő prémiumflottája az állami vasúttársaságnak, és azt a főváros és a harmadik legnagyobb város között egyáltalán, még csak mutatóban sem közlekedtették. Szerencsére ez már a múlt.

Mindezzel együtt persze írnom kell arról is, hogy a rendszer nem tökéletes. Mindkét irányba voltak zavaró apróságok, mint amilyen a Budapest felé rázkódó, zörgő ajtó, vagy Szeged felé az élesen és elviselhetetlenül visító-recsegő hangosbemondó, de ezt igazán foghatjuk arra, hogy semmi sem tökéletes, és elég, ha a dolgok csak nagyon jók. És az összes szegedi InterCity-szerelvényen ezentúl megtalálható IC+ szolgáltatás nagyon jó.