Tóth Péter román dj-nek nevezte Ruzsa Rolandot, a Fidesz Tóth lemondását kéri egy általa nem is birtokolt pozícióról

Tóth Péterről közölt kommenteket a kormányközeli lap, a SzegedMa. Mégpedig arról, hogy Tóth a vasárnapi dorozsmai időközi választások eredménye után – melyen a Fidesz jelöltje, Ruzsa Roland nyert nem is kevéssel az összefogás jobbikos jelöltjével szemben – privát Facebook-oldalával kommentelt, lesuttyóromándj-zve Ruzsát. A Fidesz már a lemondását kéri a Jobbik Szegedi Szervezetének elnöki tisztségéről, azonban ő a Csongrád-Csanád Megyei Jobbik elnöke.

Már a választások körül is elkezdődött a sárdobálás (azon kívül, hogy mindkét oldal propagandaszerűen fényezte saját jelöltjét): szintén a SzegedMa közölt olyan Facebook-kommentekről képet Komjáti Zoltán jobbikos politikus kapcsán, aki az Összefogás Szegedért jelöltje volt, hogy az egyik belájkolt komment náci utalás volt, ezért szerintük Hitlert éltette. Ezen kívül  lap megemlítette, hogy az egyik cégnek, ahol Komjáti stratégiai igazgató, a logója a Wehrmacht-sashoz hasonlított. Azt is megemlítették, hogy valójában nem is kisundorozsmai lakos, hanem máshol élnek feleségével.

Mindezt arra válaszul, hogy amúgy az önkormányzati lap, a Szeged.hu is belement az óvodai homokozós szintű sárdobálásba, és azt pedzegették, hogy valójában Ruzsa Roland a szlogenjével ellentétben nem sok köze van Dorozsmához: sok száz milliós árbevételű cége van, ami után Békés megyében fizet adót, valamint korábban lemezlovas is volt DJ Tomica néven (egy DJ-s társa szurkolt is neki). Voltak apróbb elírásai Facebook-posztjában, esetleg öltönyös disznóvágása is, amelyre szintén lecsapott a helyi sajtó.

Ez még nem minden: hozzátették a cikkben, hogy amúgy a fideszes jelölt „zöldségezik, dinnyézik, gumósokat is termel Méhkeréken, Magyarország legnagyobb román többségű településén”, valamint Gyulán a Nicolae Bălcescu Román Gimnáziumba járt egykoron, ezért innen jöhetett az is, ahogy a Jobbik megyei elnöke, Tóth Péter lerománozta őt annak kapcsán, hogy egyes kommentelők Ruzsának gratuláltak, miután az egyébként alacsony részvétel mellett magasan behúzta az időközi választásokat.

A Fidesz ezen szokásos módon felháborodott, változtatás nélkül közöljük a Chovanecz Kata és Haág Zalán által jegyzett levelet:

„Tóth Péternek, a szegedi Jobbik elnökének azonnal le kellene mondania azután az ámokfutás után, amit a mai napon a közösségi oldalon elkövetett. Közszereplőhöz teljesen méltatlan az az uszító, fenyegető és becsmérlő hangnem, amit Tóth megengedett magának Ruzsa Roland megválasztott önkormányzati képviselővel szemben.

Tóth Péter mai kirohanásával ismét bebizonyította, hogy még mindig  szélsőséges, rasszista és xenofób nézeteket vall.
Ezért a szegedi Fidesz és KDNP nevében felszólítjuk Tóth Pétert, hogy  alpári megnyilatkozásait követően haladéktalanul mondjon le minden közéleti tisztségéről, így a szegedi Jobbik elnöki pozíciójáról is.”

Ekkor Tóth Péter némileg kitérően arról posztolt a nyilvános Facebook-oldalán – azért továbbra sem értve, miért baj a Fidesznek, hogy lerománozta Ruzsa Rolandot, hiszen csak a Fidesz álszent nemzeti érzelmű propagandájának kétszínűségére világított rá –, miszerint valójában Chovanecz Kata és Haág Zalán egy olyan pozícióról kéri a lemondását, amelyet nem is birtokol:

Chovanecz Kata és Haág Zalán felszólított, hogy mondjak le a Jobbik Szegedi Szervezetének elnöki tisztségéről. Kedves Kata és Zalán! Olyan politikai pozícióról nem tudok lemondani, amit nem én töltök be. Kérlek titeket, egy kicsit tájékozódjatok ebben a kánikulában mielőtt kiadtok egy közleményt.

Ettől függetlenül a vádaskodásaitokat sem értem. Nem, én álltam ki egy méhkeréki román jelölt mellett, hanem ti. Nem nekem kell vele Összetartozás Napját (én, inkább maradok a Trianoni Gyásznap mellett) tartanom, hanem nektek. Ez, nem xebofóbia részemről hanem az álszent nemzeti érzelmeitek lebuktatása. 

Hamár felszólítottalak ti is valamire, akkor én is megteszem: Soha többet ne tartsatok magyar, nemzeti megemlékezést (különösen, ne Június 4-én) Szegeden se, mert olyan mély pontra jutottatok, ami alul múlja a Fidesz kivonulását az 1990-es Országgyűlésből a Trianoni Gyásznapi megemlékezésről.”