A vadnyugati tűzpárbaj és a felvonulás a legmenőbb dolog volt mostanság Szegeden

A szeszélyes időjárás ellenére is tömegek voltak kíváncsiak a Múzeumok Éjszakája programjaira Szegeden: 7000-en jártak a Móra Ferenc Múzeumban és kiállítóhelyein. Szombaton nyitották meg A legendás vadnyugat című kiállítást mind a sajtó, mind a látogatók számára egy kicsivel később. Előbbin mi is részt vettünk, valamint megnéztük a kísérőprogramokat is, ami abszolút elnyerte a tetszésünket. A látogatók körében is nagy sikere volt a cowboyok és indiánok felvonulásának, valamint a country koncerteknek is.

Újabb sikerrel zajlott le a Múzeumok Éjszakája Szegeden: hétezren voltak kíváncsiak a Móra Ferenc Múzeum és kiállítóhelyeinek kínálatára. Az est főszereplője kétségkívül a cowboy-indián nemzetközi kiállítás volt. Június 25-én délután 5 órakor a sajtó munkatársai elsőnek vehették szemügyre A legendás vadnyugat című kiállítást a Móra Ferenc múzeumban, mi is így tettünk.

A kiállítás a tengerentúlról érkezett, és a vadnyugat hőskorának részletes bemutatását ígéri a látogatóknak. A megnyitón beszédet mondott Fogas Ottó, a Móra Ferenc múzeum igazgatója, Kovács Tamás alpolgármester, és Jonas Stewart, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének helyettes követtanácsosa, aki kifejezetten örült annak, hogy végre sikerült megnyitni a kiállítást, ráadásul egy ilyen szép városban.

Az üdvözlőbeszédeknél fura dolgok is elhangzottak a kiállítás kapcsán. Többek között arra fűzték fel a mondandót, hogy a kiállítás betekintést enged a gyerekeknek egy olyan világba, ahol még nem voltak számítógépes játékok (konkrétan a Call of Duty volt említve). Abba a korszakba, mely a jelenlegi 40-es korosztály gyermekkorának szerves részét képezte, mert „létezett világ az internet, és a mobiltelefon előtt is”. Ettől függetlenül mindhárom felszólaló beszédén érződött a projekt iránti elhivatottság, és az, hogy örülnek a kiállítás megvalósulásának. Ezen a ponton meg is jegyeznénk, hogy van is mire büszkének lenni.

Az igazi vadnyugatozás számomra este nyolckor kezdődött, amikor a Dugonics téri gyülekezővel, pisztolydurrogással, és kurjantásokkal elindult a kiállítás megnyitójához kapcsolódó felvonulás, elsősorban a kiállítás hivatalos megnyitóját hirdetve a szegedieknek. A felvonulás egyébként hónapok óta a legmenőbb dolog, ami Szegeden történt. Látva, hogy egy mennyire érdekes, és szórakoztató műsort raktak össze a szervezők, éhesen tátongó űrt kezdtem érezni valahol belül, amit csak hasonlóan igényes produkciók tölthetnek meg.

Hasonlóképp lehetnek vele azok a szegediek is, akik eljöttek a felvonulásra; szép számmal voltak fiatalok, idősek, de egész pici gyerekek is, akik a körülbelül 5 percenként elsütött fegyverek robajára széles vigyorral, és fülükre tapasztott kézzel bámulták a kalapos, bőrnadrágos előadóművészeket. A menethez tartozott egy sztori is, miszerint az elkeseredett bátty férjet próbál találni meglehetősen rakoncátlan hugocskájának, amit a Kígyó utca és a Kárász utca kereszteződésében, a Klauzál téren, és a Széchenyi téren, a Károlyi utcai bringaút folytatásában világgá is kürtöltek. A testvérek minden egyes alkalommal jól elverték egymást, és még a vitáikba fegyverszóval csatlakozó apjukat is lelőtték. Ez valószínűleg kifejezetten szürreális képet festhet a produktumról annak, aki nem volt ott, de koránt sem volt annyira szörnyű, mint amilyennek lelki szemeink előtt megjelenhet.

A menet a Móra Ferenc Múzeum lépcsője előtt ért véget, ahol a fáradt cowboyok egy, a megnyitóra külön felállított színpadra könyökölve hallgatták a fent élőben előadott vadnyugati dalokat. Nem voltak ezzel egyedül, ugyanis a Móra-múzeum lépcsője telis-tele volt érdeklődőkkel, akik a zenébe merülve élvezték a júniusi estét. Itt a tömeg optimista becslések szerint már alulról nyalogatta a kétszáz fős lélekszámot. Azokkal együtt, akik pedig már a múzeumban voltak, megsaccolni sem lehetett, de nem is kell: a hivatalos adatok szerint hétezren voltak kíváncsiak a Móra Ferenc Múzeum és kiállítóhelyeinek kínálatára, bár ez tartalmazza a Fekete házat, a Vármúzeumot, illetve a Móra-múzeum tetőkilátóját is.

Magát a kiállítást úgy lehetne tömören összefoglalni, mint egy mérsékelten száraz történelemóra. Ez abszolút nem negatív kritika, inkább dicséret. Azoknak, akik mélységeiben akarják megismerni a vadnyugat szerzeteit, van rá lehetőségük, ugyanis egy szépen összeszedett, részletesen leírt, és gazdagon illusztrált kiállításról van szó, amelyben ráadásul nincs jelen semmilyen amerikai fellengzősség. Abszolút pártatlanul kezelte a történelmet, és maximálisan elismerte az Európából érkező kalandorok felelősségét, valamint az amerikai őslakosok, és kultúrájuk eltűnésében való szerepvállalását.

Akit érdekel a téma, konkrétan bármit megtudhat a vadnyugatról, a cowboyok munkájától a rájuk leselkedő veszélyeken át, mindennapi felszerelésükön keresztül a marha- és lótolvajokig. Ezek üvegkalitába zárt próbababákon és eszkökön szemrevételezhetőek is. Ugyanilyen részletességgel vannak ábrázolva az indiánok, a szokásaik, mindennapjaik és legendáik is, melyeket totemoszloppal, harci eszközökkel, sátrakkal illusztráltak is a kiállítás kurátorai. Az „Újvilágba” vándorolt embereken és az amerikában őslakos indiánokon kívül sikerült külön falakat szánni érdekességekre, különleges sztorikra is, és még az Amerikában őshonos élővilág sem maradt ki a rivaldafényből. A múzeum ajándékboltjába kifejezetten erre az alkalomra érkezett vadnyugati „mindenfélékből” lehet bevásárolni.

Őszintén szólva nem is tudom, hogy mire számítottam, amikor beharangozták a tárlatot. Nem is keltette fel túlzottan az érdeklődésem, talán azért, mert a téma iránti érdeklődésem az apám által gyűjtött regények, a kazettákon látott, mára a popkultúra szerves részét alkotó filmek, és a Red Dead Redemption nevű számítógépes játék tökéletesen kimerítette, de be kell valljam, még így is jól éreztem magam a múzeum falai között.

Van viszont egy olyan oldala is a tárlatnak, hogy míg tisztelettel kezeli a vadnyugatot, és annak összes romantikáját, azért egy bizonyos gyermeki „legendavágyat” nem elégít ki maradéktalanul, ugyanis a tárlat végére sokkal kevésbé tűnik vadnak az a bizonyos Nyugat. cserébe viszont olyan, a realitás talaján ragadt vizuális, és intellektuális élvezetet nyújt bárkinek, amit Szegeden máshol, és máskor nem kaphattunk meg eddig.