Egy hatalmas falunap a szegedi majális, és ez így van jól

Amikor vasárnap délelőtt megtudtam, hogy már két napja tart a szegedi majális, eléggé elszontyolódtam. A vidéki gyereket a körülmények úgy szocializálják, hogy május elseje az egy nap, így újabb nagyvárosi furcsaságnak tudtam be ezen anomáliát. Bevallom, nekem ez volt az első Szegeden töltött majálisom, így kicsit izgatottan csaptam zsebre a kollégákat, hogy délután egy óra után pár perccel már a ligetben is legyünk.

Lassú lazacként csorogtunk végig a bejáratnál felállított sátrak mellett, az andalgó tömeggel úszva bőven volt időnk felmérni a portékát, de igazából a pártos standok érdekeltek minket. A mai napon a szegedi Momentum, MSZP, DK és a Fidesz képviseltette magát. Lopva ugyan fürkésztem a bokrokat, hátha akad valahol egy hajótörött LMP-stand, de úgy látszik, azt már a történelem elmosta. A mi hazánkos kitelepülés viszont feltűnően hiányzott.

Az országgyűlési választások eredménye, hogy külön május elsejét egyik párt sem szervezett magának a Mi Hazánkon kívül, így elképzelhető, hogy inkább arra csoportosították az erőforrásokat. Szomorú eset, mert így nem volt lehetőségünk levámolni őket úgy, mint ahogy azt a többi párt standjánál tettük: a Momentumnál toll meg kitűző, a DK-nál Dobrev Klára arcával dizájnolt szatyor lett a jussunk. Vártuk, hogy a Fidesz is kipakoljon, már nyaltam a szám szélét, és egy fideszes toll égető hiányát éreztem a zsebemben, amikor kiderült, hogy itt pörköltre megy a játék.

Araszosan lépdelünk tovább, le a liget vége felé a vécékig. Körülöttünk töméntelen mennyiségű ember olyan közelségben, hogy párszor a söröm is veszélyeztetve érezhette magát, mígnem elfogyott. A terület kihasználtsága közelről sem tűnt optimálisnak. Első majálisozóként több szabad placc is feltűnt, amiknek felhasználásával talán csökkenthető lehetett volna az alapvető tömegnyomor, és nagyobb lehetett volna az élmény, ha félreesőbbnek tűnő helyek is be vannak vonva a ligeti majális vérkeringésébe.

„Dodgem, dodgem, menjünk dodgemezni!” – szólt egy hang a fejben, és pár pillantás után már az erre kijelölt helyen találtuk magunkat. Szomorúan vettük észre, hogy nincs nálunk zsetononként ezerötszáz forint, így a színpadon zajló műsorban kerestünk vigaszt. Közben a pártos cuccokért vívott küzdelmet sem adtuk fel, így az éppen véget érő táncos performansz után becserkésztük a fideszes pörköltet. Általában nincsenek nagy igényeink, és azokat ez a kaja tökéletesen ki is elégítette. A műanyag tányérban egyaránt helyet kapott rágósabb és puhább hús, igazán olyan volt, mint egy LMBTQ klub, a kicsit inasabb darabokat közepesen híg szaft folyta körül, hozzá a friss kenyér. Mi tagadás, egy kicsit csípősebb azért lehetett volna, de ez ízlés kérdése.

Napsütötte izzadt testünk tovább hömpölygött a forgatagban. Sorról sorra csapódtunk helyekre, volt ahol fagyira, máshol vattacukorra vártunk, meg az esőre, vagy legalábbis arra, hogy valamit kifacsarjon magából az a fölénk úszó pár sötét felhő. De aztán nem lett semmi, így távozásig a liget szűk ösvényein kutattunk hűvös helyek után.

Ha bárki megkérdezné, hogy milyen volt az első szegedi majálisom, azt mondanám, hogy olyan, mint egy hatalmas falunap, de nem a rossz értelemben. Ez a minősítés nem mindig degradáló, főleg akkor nem, ha ennyi emberre kell szabni a szórakoztatást. Az árusok felhozatala, a műsorok és az egyéb szórakozási lehetőségek mind a kommersz igényeket elégítették ki, ahogy annak ilyenkor lennie kell. Ha ez nem is az én világom, azért jó volt látni, hogy mások mennyire élvezik.