Szijjártó Szegeden: A választási térképen csak a Balaton volt kék

Szerbiát már tegnap fel kellett volna venni az Európai Unióba, azonban még a pótvizsgán átmehet a közösség, ha holnap megtörténik az ország csatlakozása jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szegeden.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb kollégájával, Nikola Selakoviccsal tartott közös sajtóértekezletén mindenekelőtt a két ország kiváló viszonyát méltatta, és hangsúlyozta, sokat tettek azért, hogy a történelmi ellenségeskedésből történelmi barátsággá alakuljon a két nemzet kapcsolata.

Ebből a fejleményből mindkét fél sokat profitált, és a hétvégén megrendezett magyarországi és szerbiai sorsdöntő, történelmi jelentőségű parlamenti választások nyomán minden adott is a munka folytatásához. Aláhúzta, hogy a magyarszerb kereskedelmi forgalom értéke januárban több mint a kétszeresére nőtt. Kitért arra is, hogy

épül a BudapestBelgrád vasúti pálya, év végére kész lesz a SzegedSzabadka vasútvonal felújítása,

a vége felé közeledik két magyar vállalati beruházás Szerbiában összesen négymilliárd forint értékben, és a szomszédos országnak hazánk energiaellátásában is nagy a szerepe. Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar kormánypártok rekordszámú szavazatot kaptak, és így rekordszámú képviselőjük lesz az Országgyűlésben, a Fidesz-KDNP negyedik alkalommal szerezte meg a kétharmados többséget. Egy hete még mindenki azt mondta, hogy nem lesz esélye Szegeden és a nagyvárosokban a Fidesznek.

Ehhez képest, ha ránézünk a választási térképre, akkor gyakorlatilag csak a Balaton kék

fogalmazott. Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan Aleksandar Vucic szerb elnök támogatottsága is csúcsot döntött a választáson. Majd rámutatott, hogy a jelölőszervezetek között volt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) is, amely ráadásul önálló frakciót alakíthat a belgrádi törvényhozásban. Ez a két nagy történelmi győzelem világosan bizonyítja, hogy helyes döntés a nemzeti érdek képviselete mondta.

A miniszter a földgázszállítások rubelalapú elszámolására vonatkozó újságírói kérdésre azt válaszolta, hogy az ellátásról kétoldalú szerződés rendelkezik, amelyben az EU-nak nem volt szerepe, így ahhoz sincs köze senkinek, hogy ezt az érintettek hogyan módosítják. Az Európai Bizottságnak azt a szándékát, hogy valamifajta közös választ adjanak az orosz földgázt importáló országok, nem tartjuk szükségesnek közölte.

Elmondta, hogy Magyarországnak május végén lesz először fizetési kötelezettsége a Gazprom felé, jelenleg pedig a technikai megoldás részleteinek kidolgozása zajlik. Magyarország energiaellátása biztonságban van és biztonságban is marad jelentette ki. Az ukrán nagykövet bekéretése kapcsán elfogadhatatlannak nevezte a kijevi kormány tisztségviselőinek nyilatkozatait a magyarországi választásokkal összefüggésben. Mi megértjük, hogy ők háborúban állnak, szörnyű az a szenvedés, amit az ukrán embereknek át kell élni.

De ez sem lehet ok arra, hogy totalitárius rendszer kialakításáról beszéljenek, a háborús bűnökben való cinkosság kérdését vessék fel a diplomatáik, vagy sajnálkozzanak a magyar választás kimenetele felett

hangsúlyozta. Hozzátette: a magyar emberek demokratikus választáson döntöttek, az eredményt így mindenkinek tiszteletben kell tartania. Közölte, bár az ukrán nyilatkozatok minden határon túlmentek, természetesen ettől függetlenül Magyarország a jövőben is befogad és ellát minden menekülőt, és megad minden humanitárius segítséget, amit csak kérnek.