A Dóm tér hatalmas Horthy-emlékműve, amiről megfeledkezett a város

A napokban forró vita zajlik a városban egy az egykori kormányzó tiszteletére felállítandó domobrművön, amelynek kapcsán teszünk említést arról, hogy a szakmán és a múlt iránt érdeklődőkön túl alig él már a köztudatban, hogy 1930 és 1946 között a Dóm téren is volt egy méretes emlékmű, amely Horthy Miklós esküjét és a nemzeti hadsereg megszületését ábrázolta – míg be nem deszkázták és kibontották helyéről.

Az 1920-as években Horthy karaktere korántsem volt annyira megosztó, mint száz évvel később, de Magyarország egykori kormányzójának tetteinek és a hazai zsidóság jelentős részének elveszítésében vélt felelősségének mérlegnyelvekre rakosgatását itt abba is hagynám, fókuszáljunk pusztán a várostörténeti szálra.

A helyi sajtóban legelőször 1925 januárjában írtak arról, hogy A Nemzeti Megújhodás emlékműve néven egy impozáns domborművet állítanának a kormányzó tiszteletére, aki éppen akkor volt öt éve, hogy az épp francia megszállás alatt álló Szegeden csatlakozott az ellenforradalmi szervezkedésekhez, majd néhány hónapra rá már Magyarország kormányzója volt. Ennek a menetnek kívánták az emlékművet is felállítani.

A lelkek felszabadultak

„Immár öt éve elmúlt, hogy Szegedről kiindult a nagy nemzeti megújhodás, hogy a lelkek felszabadultak a proletárdiktatúra fojtogatásából, hogy megalakult az első nemzeti kormány és megszületett a vérünkből való nemzeti hadsereg” – írta a Szegedi Uj Nemzedék nevű lap. Mivel ezen történelmi események színhelye a szegedi királyi törvényszék épülete volt, első körben ide szerettek volna, az épület falára valamilyen formában emléket állítani.

Ehhez a szegedi főjegyző még Debrecenbe is elment kalapozni, ahol azonban a városházán leszavazták azon kezdeményezését, hogy a cívisváros 500 aranykoronával hozzájáruljon a költségekhez. Magosi György polgármester azt fejtegette, hogy Debrecen városa milyen sokat áldoz ilyen célokra, és hogy Debrecennek hasonló természetű kiadásai otthon is lesznek, így felesleges, hogy egy Szegeden létesítendő emlékműhöz Debrecen is hozzájáruljon.

Mivel ekkoriban Szeged legnagyobb szabású építkezése éppen a már majdnem elkészült fogadalmi templom és a körötte lévő tér épületegyüttese volt, kézenfekvőnek tűnt, hogy végül ott valósuljon meg az emlékmű. 1927 januárjában már biztos volt, hogy „a hatalmas méretű emlékmű az Árpád korabeli Csonkatorony nyugati oldalfalába márvány keretbe” fog kerülni. A „Csonkatorony” a Dömötör tornyot jelöli, hiszen az egy korábban itt álló templom sokáig rejtett toronymaradványa valójában.

A magyar anya, aki a serdülő ifjúságot felajánlja

„A 329 cm. magas és 320 cm. széles dombormű tulajdonképpen a szegedi ellenforradalom emlékét örökíti meg. Toborzó-jelenetet ábrázol, amelyen két természetes személy élethű mása rögződik a késő utókor számára. A főalak Horthy Miklós kormányzó, aki esküt tesz a nemzeti felszabadulás hadseregének lobogójára, mellette Károlyi Gyula gróf, a szegedi kormány első miniszterelnöke. A zászló felett az angyalos magyar címer, körülötte vassisakos katonák. A zászló tövében a magyar áldozatkészség szimbóluma: a magyar anya, aki gyermeke képében a serdülő ifjúságot ajánlja fel a szent cél érdekében, a háttérben a magyar gazda katona fiát vezeti a zászló alá” – írta körül olvasóinak a Szegedi Uj Nemzedék, miféle emlékmű is várható elkészülésre az év októberére.

Az emlékművet végül a nagyszabású templom- és téravatással együtt adták át, amelyen maga Horthy is ott volt 1930 október 25-én. A szombati nap programja a következőképp alakult: reggel 8 órakor Horthy fogadtatása a vasútállomáson, fél 9 órakor katonai ünnepély a Mars téri laktanyában, 10 órakor ünnepélyes szentmise a fogadalmi templomban, déli 12 órakor a Nemzeti Megújhódás dombormüvének leleplezése, délután 2 órakor a népiskola felavatása Rókuson, 3 órakor a Nemzeti Emlékcsarnok felavatása, és az egyetem zárókövének letétele a fogadalmi templom téren, este fél 8-kor díszorgonahangverseny a fogadalmi templomban, 9 órakor hódoló felvonulás a kormányzó előtt.

Áldozatkész szívek és fehérterror

Az emlékmű leleplezéséről, és az ott elhangzott beszédekről igen részletesen beszámolt a Délmagyarország. Mint írják, a teret majdnem teljes egészében a négyszöggé formált díszszázad töltötte be, és a közönségnek csak nagyon kis része jutott be. Horthynak külön sátrat állítottak a püspöki palotánál, ahonnan figyelhette a történéseket. „Háromnegyed tizenkettő volt, amikor a katonazenekar rázendített a Himnuszra, jelezve, hogy a kormányzó és kísérete kilépett a templomból.” A díszmagyaros urak sorfala között ment a kormányzó a díszsátorhoz, amely alatt többek között a kormányzóné, József királyi herceg, Klebelsberg kultuszminiszter, és Gömbös Gyula honvédelmi miniszter foglalt helyet. Amikor a kormányzó és kísérete elhelyezkedett a díszsátorban, a katonazenekar a Hiszekegyet játszotta.

Elsőként Aigner Károly főispán kapott szót, aki meleg szavakkal emlékezett meg azokról, akik áldozatkész szívvel teremtették meg a Nemzeti Megújhodás emléktáblájának alapját, majd Gömbös szólt azon időkről, amikor Szegedről megindult a nemzeti hadsereg magva, hogy visszaszerezze az ország megmaradt területét. Éppen dél volt, amikor lehullott a lepel az emlékműről. Eztán Szeged közönsége a kormányzó tiszteletére díszebédet adott a Kass-kávéház gyönyörűen feldíszített helyiségében, ahol a lap szerint „a kormányzó asztalát kávéházi terrasz alatt teritették fel hatalmas pálmák és dísznövények keretében”.

Az emlékmű ezt követően részévé vált a mindennapoknak, és kirívó sem volt, hiszen a fogadalmi templommal és a Dóm térrel egyszerre avatták fel. Ma mégis szokatlanul festene, hiszen sokáig nem maradt helyén: 1946 februárjában a város vezetősége elhatározta, hogy – ahogyan a Délmagyarország fogalmazott – „végre eltávolíttatja”. Ekkoriban már úgy írtak a legnagyobb szegedi Horthy-emlékműről, hogy az „az ország pusztulásába vezető »szegedi gondolat« emlékműve volt”. Az ekkor már többedik éve, a felszabadulás óta bedeszkázva álló domborművet tehát 1946 elején távolították el, mint „a fehér terror-lovagjainak a város történelmi épületére semmiképpen sem illő emlékmüvét”. Egyes városi legendák szerint bronz részeit későbbi szobrokhoz olvasztották be.

Nyitókép: Horthy Miklós (b) fogadtatása a szegedi vasútállomáson 1930. október 25-én reggel