100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…

Az idei év első négy hónapjában 314 kegyelmi kérvény érkezett Sulyok Tamáshoz, de mindegyiket elutasította – írja a Népszava. 2025-ben összesen 689-en fordultak kegyelemért az államfőhöz, és a tavalyi év első felében négy esetben született kedvező döntés. 

2002-től negyedévente az Igazságügyi Minisztérium teszi közzé az államfők kegyelmi döntéseinek összesített adatait. Ezek kizárólag számokat tartalmaztak, részletek nélkül, ami most sem változott, csak már a Sándor-palota honlapján hozzák nyilvánosságra hozzák az adatokat.

Fotó: Sulyok Tamás / Facebook

A kegyelmi döntések szigorúsága bizoonyára nem véletlen, hanem a Novák Katalin lemondásához vezető korábbi botrány következménye. Az egykori államfő 2023-ban a pápalátogatásra hivatkozva adott kegyelmet Kónya Endre számára, akit a bíróság szerint tanúk befolyásolására próbált rávenni egy pedofíliáért elítélt intézményvezető ügyében. Az eset következményeként Varga Judit is távozott a közéletből.

100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.

Már 3.99 olvasónk csatlakozott Cél: 100 támogató

Válassz támogatási összeget:

Folytatás…