100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Magyar Péter Facebook-oldalán közölte, hogy a Tisza Párt visszautalja Wáberer György összesen 100 millió forintos támogatását, amelyet a vállalkozó a választások előtt öt nappal, öt részletben, egyenként 20 millió forinttal utalt át.
A leendő miniszterelnök bejegyzésében azt írta, a támogatás időzítését azt követően ellenőrizték, hogy Wáberer György az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, másfél éve támogatja a Tisza Pártot. „Én a Tisza-programot másfél éve támogatom, ez anyagi támogatás is.” Azt is hozzátette, hogy eddig több mint 100 millió forinttal segítette a pártot.
Magyar Péter szerint a Tisza Párt büszke arra, hogy finanszírozása törvényesen és átlátható módon történik, ugyanakkor megjegyezte, „a látszatát is szeretnénk elkerülni annak, hogy bármelyik oldalon álló vállalkozót/oligarchát kössenek hozzánk, vagy hogy bárki úgy érezze, hogy ránk való hivatkozással bármilyen előnyt szerezhet, legyen az akár csak önmarketing”.
A bejegyzés szerint ezért a teljes, öt alkalommal érkezett 20 millió forintos támogatást hétfőn visszautalják a vállalkozónak. Megemlítette azt is, hogy a jövőben minden olyan támogatást visszautalnak, amelyhez jogilag vagy morálisan kifogásolható elvárás kapcsolódik, vagy amelynek kapcsán előnyszerzés gyanúja merül fel.
Magyar Péter jelezte, a párt a törvényes határidőn belül elszámol minden beérkezett támogatással, és nyilvánosságra hozza az 500 ezer forintnál nagyobb összeget adományozók nevét. Ezzel a finanszírozás átláthatóságát kívánják biztosítani.
Wáberer György a választások előtt arról beszélt, hogy változásra van szükség az országban, és később részletesen is kifejtette motivációit. Elmondása szerint Iványi Gábor metodista lelkész egy mondata, miszerint „gyávák vagyunk”, nagy hatással volt rá, és úgy érezte, ki kell állnia a változás mellett.













