100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Új szívkatéteres laboratóriumot alakított ki a Szegedi Tudományegyetem, amely az MTI közlése szerint országosan egyedülálló, és évente 6–700 beteg ellátására lehet alkalmas. Szili-Török Tamás, az SZTE kardiológiai centrumának igazgatója által ismertetett fejlesztés uniós támogatásból valósult meg, és katéternavigációval végzett elektrofiziológiai beavatkozásokra alkalmas. Az új laborral az egyetem immár öt műtőben tudja ellátni a szívritmuszavaros vagy intervenciós kardiológiai beavatkozásra szoruló betegeket.
Az SZTE beszámolója szerint ilyen technológia Európában mindössze 35 helyen működik. A rendszer lényege, hogy a katéter irányítását nem mechanikus robotkarok végzik, hanem számítógép-vezérelt külső mágneses tér szabályozza. A páciens két oldalán elhelyezett mágnesek mozgatják a katéter hegyét, amelyben három apró mágnes található.
A professzor szerint a rendszer további előnye, hogy a beavatkozást végző orvos internetes kapcsolaton keresztül specialistákkal is konzultálhat, miközben az új labor kutatási célokat is szolgálhat.

Nem ez az első jelentős szegedi fejlesztés ezen a területen, 2025-ben már átadtak egy 300 millió forintos új szívkatéteres labort az egyetemen, ahol szívkoszorúér-beavatkozások, strukturális szívsebészeti műtétek, érsebészeti eljárások és stroke-ellátás is végezhető.
Utánanéztünk, hogy az új szegedi laboratórium tényleg egyedülálló-e az országban, olyan műtőt viszont nem találtunk, amely kifejezetten hasonló az új műtőhöz, és a távoli szakmai konzultációval támogatott mágneses navigációs rendszert alkalmazná.
Ugyanakkor hasonlóan csúcstechnológiás, részben rokon funkciójú laborok máshol is működnek. A Debreceni Egyetem Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikáján 2024-ben adtak át egy hibrid laboratóriumot, ahol speciális szívkatéteres vizsgálatok mellett akár nyitott szívműtétek is végezhetők, de a Semmelweis Egyetemen is évek óta működik a debrecenihez hasonló hibrid műtő.
Vagyis ha a mágneses navigációs technológiát nézzük, a szegedi labor valóban egyedi lehet Magyarországon. Ha viszont a csúcstechnológiás, komplex kardiológiai műtői infrastruktúrát, akkor már árnyaltabb a kép.













