„Sohasem tűrtem meg korrupciót” – mondta Orbán Viktor csütörtök este a Patrióta YouTube-csatornáján adott interjújában, melyet a Telex szemlézett. Szerinte minden ügyben eljártak a hatóságok, ahol komolyan felmerült a bűncselekmény gyanúja. „Minden jogszabályt be kell tartani”, minden adót be kell fizetni, folytatta, majd elmondta, az alapelve az volt, hogy adjanak munkát az embereknek.
„Ami a vereség mértékét illeti, a számok világosan beszélnek, ez egyértelmű vereség” – ismételte meg vasárnapi értékelését a Fidesz vezetője. „Ezt a felelősséget szőröstül-bőröstül, százszázalékban magamra kell vállalnom”. Ha előre ismerte volna az eredményt, más kampányt folytatott volna, jegyezte meg. A leköszönő miniszterelnök szerint a jobboldalon teljes megújulásra van szükség, mivel a Fidesz a várt hárommillió szavazatnál kevesebbet kapott.
„Biztosan” – válaszolta arra a kérdésre Orbán, szerepet játszott-e sok üzletember meggazdagodása a Fidesz vereségében. „Az öncsonkolást semmiképpen sem javasolnám” – tette azonban hozzá, utalva arra, hogy Ferencz Orsolya a vereség után azt mondta, ki kell vágni az ilyen, hirtelen meggazdagodó elemeket „a nemzeti oldal testéből”. A korrupció azonban nem azonos „a luxizással”, magyarázta Orbán, aki szerint ez utóbbi is szerepet játszott a vereségben, amiben Ferencznek igazat adott.
„Végigmentem azon az érzelmi hullámvasúton, amin mindannyian utazunk azóta is”, mondta a választásról, és elárulta, hogy a vereséget jelenleg munkával próbálja feldolgozni. A Fidesz-frakciót szerinte újra kell szervezni, ám a közösségére bízza a döntést, hogy ki lesz részese a megújulásnak, és hogy ő a hátsó sorba ül-e.
Kaptunk egy futballhasonlatot is tőle: felidézte, hogy pályafutása során több szerepet is betöltött, és amikor a fociból kiöregedett, a szertárban is el tudta képzelni magát. Amennyiben viszont neki kell vezetnie a megújulást, „kiviszi a csapatot a pályára”. „Időnként el is fáradtam”, folytatta pályafutása történetét, de mint fogalmazott, a mostani vereség miatti fájdalom sok energiát felszabadított benne.
A politikai tér átalakulásáról azt mondta, szerinte a hagyományos bal–jobb felosztás megszűnt, és új keretek között kell gondolkodni. Orbán Viktor szerint a következő hetekben minden választókerületben elemzik a vereség okait, április 28-ra összehívták az országos választmányt, és nyárra tisztújító kongresszust terveznek. Ezen döntenek a párt vezetéséről és szervezeti átalakításáról.
A leköszönő miniszterelnök nem tekinti hibásnak a Tiszára szavazó több mint hárommillió választó döntését, és azt kívánja, hogy az új kormány teljesítse a hozzá fűzött reményeket. Végezetül a jobboldali szavazókhoz szólva azt mondta, hogy méltósággal kell viselni a vereséget. Azokkal viszont egyetért, akik az általa gyakran hangoztatott “nemzeti” oldalról „leginkább a hazájukért aggódnak” most. Mint mondta, ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni az interjút, azt mondaná: „Isten óvja Magyarországot!”