Lázár Jánost a hétfői tiszavasvári Lázárinfón egy kérdező véletlenül miniszterelnöknek szólította, mire a miniszter úgy reagált: „Ne hozzon zavarba, mert annyit mondják, hogy bajba kerülök. Már így is állandóan üldöznek, hogy milyen ambícióim meg milyen céljaim vannak” – utalhatott arra, hogy a Telexnek egy fideszes forrás úgy fogalmazott Lázárról, a miniszter az a típus, aki mindig feljebb akar lépni.
Lázár a hétfői Lázárinfón azt is hozzátette: „Amikor az ember fiatal és meggondolatlan, akkor tele van ambíciókkal”, utalva arra, hogy korábban valóban többen miniszterelnöki utódként emlegették. Miután elkísérte Orbán Viktort a washingtoni és moszkvai tárgyalásokra, állítása szerint saját szemével látta, mennyire összetett feladat egy 10 milliós ország sorsát két nagyhatalom vezetőinek elmagyarázni.
„Ez egy olyan meló, amire az ember, ha megjön az esze, és benő a feje lágya, már nem vágyik annyira”, majd hozzátette, hogy szerinte jó helyen van Orbán Viktor a miniszterelnöki székben. Úgy véli, ő maga Szijjártó Péterrel együtt oldalról segítheti a munkát, és „az ambícióim jelentősen visszavettem, ahogy láttam ezeket a nagy lökdösődéseket”.
A miniszter arról is beszélt, hogy szerinte a választók helyében hatszor meggondolná, érdemes-e lecserélni a biztos helyzetet bizonytalanra. Úgy fogalmazott: „Még akkor is egyébként, ha a Fidesz nem hibátlan, Orbán Viktor sem hibátlan, Jézus volt utoljára hibátlan.” A Fidesznek számos problémával el kell számolnia, tette hozzá, ugyanakkor állította: „Ez előfordul, de abban egész biztos vagyok, hogy többet tettünk, és jobbak vagyunk, mint a velünk szembenállók.”