„Megalapítottam az első ellenzéki digitális polgári kört, a Végrehajtó Maffia Áldozatainak Digitális Polgári Körét” – jelentette be Jámbor András.
„Ez a mi életünkről szól. Arról a 670 ezer emberről, akik ellen aktív végrehajtás van. Akiknek vonják a fizetését. Akiket fenyeget a kilakoltatás réme. Az, hogy megalapítom a Digitális Polgári Kört, pontosan arról szól, hogy Orbán Viktor és a Fidesz kizárólag a saját hatalmának megőrzésével foglalkozik.”
Szerinte a Harcos Klubja és a DPK-k nem arról szólnak, amire egykor a fideszes képviselők és miniszterek is felesküdtek: hogy hogyan szolgálják a magyar népet, „hanem arról, hogyan szolgálják a saját hatalmukat”. Állítása szerint ő sem utóbbira esküdött fel, ezért is lépett vissza a Tisza javára. Úgy véli, a választók akaratának képviselete fontosabb, mint a saját politikai sorsa.
„Hiszem, hogy egy képviselőnek azt a családot kell képviselnie, ahol három gyermeket nevelnek, de mindkét szülő fizetését letiltják, és alig tudnak kijönni a hónap végéig. Azt gondolom, képviselőként azok mellett kell kiállni, akiket a maffia módszerekkel kifosztottak, és milliókért árverezték el a tízmilliós otthonukat.”
Beadta az alapítási szándékot, amely egyelőre elbírálás alatt áll. Szerinte ha visszautasítják, az „mégiscsak beismerése lenne annak, nem érdekli őket 670 ezer honfitársunk élete!”
A Jámbor által alapított Digitális Polgári Kör célkitűzései a következők:
Bízik benne, hogy ha „ha van esze a Fidesznek és tisztességes ebben a kérdésben”, akkor jóváhagyja ezt a Digitális Polgári Kört, sőt, megcsinálja a változtatásokat is.

Fotó: Jámbor András / Facebook
A legutóbbi információk alapján amúgy 25 DPK-t jegyeztek be eddig hivatalosan, van drogellenes, szuverenitásvédelmi, női, „zebra” és üzleti Digitális Polgári Kör is. Orbán állítása szerint már 55 ezer tagjuk van és több mint ezer új DPK alapítására irányuló kérelem is beérkezett hozzájuk.
Bár nemrég a Kormányinfón is volt szó Pityinger László, azaz Dopeman vitatott munkásságáról, úgy látszik, még mindig részt vesz ő is ebben, a miniszterelnök listája alapján a rapper vezeti a „Jó arcok” DPK-t. Kérdés, hogy mennyire „jó arc” a Fidesz szerint egy olyan előadó, aki dalszövegeiben nemcsak a drogokról beszél nyíltan (ugyanezért támadták korábban Pogány Indulót), hanem gyakran a nőkkel szemben finoman szólva is tiszteletlenül nyilvánul meg. Gulyás Gergely korábban azzal védekezett, hogy nem tartják elfogadhatónak az ilyen viselkedést, de nem tudnak minden kört közvetlenül ellenőrizni, ezért amennyiben a sajtó képviselői felhívják a figyelmüket a hasonló dolgokra, intézkednek.