100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Több hónapnyi nyomozást követően a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának és Felderítő Osztályának munkatársai május 13-án rajtaütöttek azon az orosházi, büntetett előéletű férfin, aki 2024 novembere óta illegális szereket terjesztett Szegeden és Orosházán is. Erről árulkodott többek között a lakóhelyén lefoglalt több grammnyi növényi törmelék, írja a police.hu.
A férfivel szemben alkalmazott droggyorsteszt pozitív eredményt mutatott, a rendőrök őrizetbe vették. Kábítószer-kereskedelem, valamint új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt kell felelnie a közleményben írtak alapján.
A gyanú szerint a 39 éves terjesztő még február 18-án egy szegedi benzinkúton találkozott azzal a helybéli férfival, akinek kristályt adott el közel 150 ezer forint értékben továbbértékesítésre. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói nem sokkal később előállították a vásárlót, a nála talált fehér, porszerű anyagot pedig lefoglalták. Kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indítottak ellene nyomozást.
A Békés vármegyei díler egy orosházi férfival együtt szállította az anyagot a megbeszélt helyszínekre. A 40 éves sofőrnek új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt kell felelnie. Mellette egy szintén orosházi, 48 éves férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök, aki a kereskedő vevőköréhez tartozott, kábítószer birtoklása vétség miatt folyik ellene eljárás.

A közlemény kiemeli, az illegális szerek használata nemcsak jogi következményekkel jár, hanem jelentős életminőség-romláshoz, depresszióhoz, pánikrohamhoz, memóriazavarhoz és szervi károsodásokhoz is vezethet. Túladagolásuk pedig végzetes is lehet.
A rendőrség drogprevenciós összekötői, az addiktológiai tanácsadók, a drogambulanciák, valamint az éjjel-nappal hívható segélyszámok, mint a Kék Vonal (116-111), is segítséget jelenthetnek a függőségtől szenvedőknek. Felhívták a figyelmet arra is, hogy aki bűncselekményt észlel, bejelentést tehet a 112-es segélyhívón, valamint a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán.













